Nem verték nagy dobra, hogy gyermekbántalmazás gyanúja miatt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) még szeptember 27-én felfüggesztette Páger Pál Attilát, a fóti Károlyi István Gyermekközpont igazgatóját.
November 7-én pedig visszahelyezték, azóta ismét ellátja intézményvezetői feladatait a gyermekotthon vezetője – szúrta ki a Telex a kurta közleményt az SZGYF honlapján.
Korábban felmerült a gyanú, hogy Páger fizikailag bántalmazott egy a fóti gyermekotthonban ellátott autista kisfiút. Az ügy kivizsgálása céljából az SZGYF főigazgatója rendőrségi feljelentést tett és azonnali belső vizsgálatot is elrendelt.
Azt egyelőre nem tudni, mi lett a belső vizsgálat eredménye, pedig a portál az SZGYF-et, a Belügyminisztériumot és Págert is megkereste. Érdeklődésükre az illetékes Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság csupán annyit közölt, hogy
kiskorú veszélyeztetése miatt folytattak büntetőeljárást, a nyomozás során pedig arra jutottak, hogy ami történt, az nem bűncselekmény, így az eljárást megszüntették.
Legutóbb decemberben került be a fóti intézmény a hírekbe, amikor több más gyermekotthonnal egyetemben Magyar Péter felkereste, az ellenzéki politikust azonban nem engedték be. Mivel a Tisza Párt elnöke élőben közvetítette a történteket, a lap észrevette, hogy Magyart épp Páger Pál Attila fogadta igazgatóként.