Az egészségbiztosító szerint azonban nem a betegek által fizetendő önrész emelkedése okozza a csökkenést, ezért a támogatási összeg növelése önmagában ezen a helyzeten nem javítana.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) támogatásával számos fürdőgyógyászati kezelés érhető el a velük szerződött fürdőkben. A betegek – amennyiben indokolt – évente kétszer 15 alkalmas támogatott fürdőkúrán vehetnek részt. Ez nem azt jelenti, hogy ingyenes lenne a kezelés, a betegeknek ugyanis némi önrészt is kell fizetniük.
Erről korábban a lapunknak adott interjújában Borosné Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója is beszélt. Elmondta: hogy a co-payment árakhoz, vagyis a vendégek által fizetett összegekhez nekik is hozzá kellett nyúlnunk, hiszen nem tudták tartani a több mint 12 évvel ezelőtti árakat.
Ezek az árak még így is kedvezők, általában 1500-3000 forintba kerülnek.
A NEAK által támogatott árak:
- egy gyógyvizes medencefürdőhöz 274 forinttal;
- egy súlyfürdőhöz 561 forinttal;
- egy gyógymasszázshoz 580 forinttal járulnak hozzá.
Ráadásul ezek az összegek az országos minősítésű fürdőkre vonatkoznak, a körzeti és a helyi besorolású fürdők esetében alacsonyabb támogatásról van szó - írja a termalonline.hu
Miért nem emel árat a NEAK?
A NEAK adatai szerint az elmúlt 12 hónapban több mint 120 ezer beteg vett igénybe támogatott gyógyászati ellátást, de betegek száma évről évre csökken. Ugyanakkor nem lehet kijelenteni azt, hogy a rendeletben megállapított támogatási összeg nagysága az oka a csökkenő igénybevételnek – közölte a NEAK. Az egészségbiztosító szerint a betegek által fizetendő összeg sok esetben nemcsak az adott szolgáltatás árából adódó térítési díjat foglalja magában, hanem azokat a járulékos költségeket is, amelyek egy két-három hétig tartó kezeléssorozat esetén felmerülhetnek, különösen, ha a beteg nem a lakóhelyén veszi igénybe a kezeléseket.
Ez lehet a szállás, az étkezés, az utazási költség, illetve a szolgáltatónál fizetendő opcionális kiegészítő szolgáltatások díja is.
A fürdőgyógyászati ellátások esetében az elmúlt években egyre erősödő tendencia, hogy a lakosság körében az alapvetően rehabilitációs célú ellátást a szolgáltatók átpozicionálják a „wellness” típusú ellátások irányába. A gyógyászati ellátások támogatási összegének emelését a fentiek okán kizárólag egy komplex rendszerszintű átalakítást követően tartja indokoltak a NEAK.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni