Pusztán a gépjárművek elkobzásával nem lehet visszaszorítani a gyorshajtást, az érvényben lévő büntetési tételek emelése, valamint az eltiltások szigorítása lenne a célravezetőbb – kommentálta a gyorshajtók járművének eltulajdonítását kezdeményező javaslatot Borbély Zoltán, közlekedési szakjogász.
Mint megírtuk Karácsony Gergely már a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszti azt a javaslatát, amely alapján átmenetileg vagy akár végleg elkobozhatnák az extrém gyorshajtók járművét. A főpolgármester osztrák mintára kezdeményezte, hogy
- első alkalommal hat hónapra foglalnák le a megengedett sebességet jelentősen túllépők gépkocsiját,
- másodszorra viszont elkoboznák a delikvens járművét.
Az új rendszer üzembe helyezését követő első hónapban összesen 52 926 gyorshajtót mértek be.
Az elkobzás nem járható út
Magyarországon szabálysértési szankciók vonatkoznak a gyorshajtókra. Akár 200 ezer forintos pénzbírság és/vagy legfeljebb egyéves eltiltás szabható ki a megengedett legnagyobb sebesség túllépése esetén, amennyiben azonosítani tudták az elkövetőt.
Borbély Zoltán elmondta, hogy ma már adott a technikai háttér olyan kamerarendszer kiépítésére, amely képes azonosítani a szabálysértő arcát, a büntetési tétel pedig az adott szituációtól függ. A közlekedési szakjogász extrém sebességtúllépésnél reális, illetve megalapozott szankciónak tartja a 8-9 hónapos eltiltást, amelynek az is a következménye, hogy hat hónap utánképzésre kötelezhetik a vétkest – írja az Infostart.
Az elkobzás viszont nem látta járható útnak, mivel sok esetben a jármű vezetője, tulajdonosa, illetve az üzemben tartója nem ugyanaz a személy.
A követendő példák
Borbély Zoltán nem lát esélyt vagy lehetőséget arra, hogy a jármű elkobzására vonatkozó szigorítás itthon átmenjen jogszabály-módosításként. Azonban bizonyos területeken kívánatosnak tartaná és reális esélyt is lát a változásra, így
- az extrém sebességtúllépésért járó szankciókban,
- a járművezetéstől való eltiltás időtartamának felső határát feljebb vitelében
- és az elkövetők azonosításának hatékonyabbá tételében.
Borbély Zoltán aláhúzta: a járművek szabálysértés miatti elkobzása több országban is bevett gyakorlat: Finnországban és Ausztriában is alacsony a halálos közúti balesetek száma. A közlekedési szakjogász szerint ezek a statisztikai adatok nem a járművek elkobzása folytán alakulnak kedvezőbben, hanem a fokozott ellenőrzés és a személyre szabott felelősségre vonás miatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló