Pusztán a gépjárművek elkobzásával nem lehet visszaszorítani a gyorshajtást, az érvényben lévő büntetési tételek emelése, valamint az eltiltások szigorítása lenne a célravezetőbb – kommentálta a gyorshajtók járművének eltulajdonítását kezdeményező javaslatot Borbély Zoltán, közlekedési szakjogász.

Mint megírtuk Karácsony Gergely már a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszti azt a javaslatát, amely alapján átmenetileg vagy akár végleg elkobozhatnák az extrém gyorshajtók járművét. A főpolgármester osztrák mintára kezdeményezte, hogy 

  • első alkalommal hat hónapra foglalnák le a megengedett sebességet jelentősen túllépők gépkocsiját, 
  • másodszorra viszont elkoboznák a delikvens járművét.

Az új rendszer üzembe helyezését követő első hónapban összesen 52 926 gyorshajtót mértek be.

Az elkobzás nem járható út 

Magyarországon szabálysértési szankciók vonatkoznak a gyorshajtókra. Akár 200 ezer forintos pénzbírság és/vagy legfeljebb egyéves eltiltás szabható ki a megengedett legnagyobb sebesség túllépése esetén, amennyiben azonosítani tudták az elkövetőt.

Borbély Zoltán elmondta, hogy ma már adott a technikai háttér olyan kamerarendszer kiépítésére, amely képes azonosítani a szabálysértő arcát, a büntetési tétel pedig az adott szituációtól függ. A közlekedési szakjogász extrém sebességtúllépésnél reális, illetve megalapozott szankciónak tartja a 8-9 hónapos eltiltást, amelynek az is a következménye, hogy hat hónap utánképzésre kötelezhetik a vétkest – írja az Infostart. 

Az elkobzás viszont nem látta járható útnak, mivel sok esetben a jármű vezetője, tulajdonosa, illetve az üzemben tartója nem ugyanaz a személy.

A követendő példák 

Borbély Zoltán nem lát esélyt vagy lehetőséget arra, hogy a jármű elkobzására vonatkozó szigorítás itthon átmenjen jogszabály-módosításként. Azonban bizonyos területeken kívánatosnak tartaná és reális esélyt is lát a változásra, így

  • az extrém sebességtúllépésért járó szankciókban, 
  • a járművezetéstől való eltiltás időtartamának felső határát feljebb vitelében
  • és az elkövetők azonosításának hatékonyabbá tételében.

Borbély Zoltán aláhúzta: a járművek szabálysértés miatti elkobzása több országban is bevett gyakorlat: Finnországban és Ausztriában is alacsony a  halálos közúti balesetek száma. A közlekedési szakjogász szerint ezek a statisztikai adatok nem a járművek elkobzása folytán alakulnak kedvezőbben, hanem a fokozott ellenőrzés és a személyre szabott felelősségre vonás miatt.