Újabb egymilliárd forintot meghaladó fejlesztéssorozat kezdődött a Gyulai Várfürdőben – közölte Kun Miklós vezérigazgató.
A beruházás része annak a fejlesztéssorozatnak, amelyhez korábban a Magyar Turisztikai Ügynökség 90 százalékos támogatási intenzitással 3,2 milliárd forintot adott. Ebből készült el 1 milliárd 50 millió forintért az új gyermek-víziparadicsom.
Tavaly csaknem nettó 940 millió forintból megtörtént a reumatológiai szakrendelés épületének integrációja, kibővítették és átalakították a főépületet mintegy ezer négyzetméteren, új éttermet és wellness beauty részt hoztak létre.
A termálpalota még megvalósulhat
A tervek szerint harmadik elemként egy új wellnessrészleg, úgynevezett termálpalota jött volna létre, ám az időközben történt jelentős áremelkedések miatt ez már nem fért bele a keretbe, így a mostani fejlesztés során főként az 1833-ban épült Lovarda épületét újítják fel, illetve az iszap- és vízgyógyászati részleget, a súlyfürdőket alakítják át, megújulnak a burkolatok a fürdőt az Erkel Hotellel összekötő folyosón, kialakítanak egy büfét és felújítják a meglévő éttermet.
A vízgyógyászati részlegen elkezdődtek a munkálatok; a Lovarda legalább fél évig tartó kivitelezése május 5-én indul. A műemlék épületrészben újraburkolják és új geometriával látják el a medencéket; padlófűtést, új, fűtött padokat és zuhanyzókat alakítanak ki, megújul a világítástechnika is. A kivitelezést a gyulai székhelyű Futizo Kft. végzi – részletezte a vezérigazgató. Hozzátette, a fejlesztésekhez 320 millió forintot önerőből tesznek hozzá.
Kun Miklós megjegyezte, az eredeti tervekről sem mondtak le, keresik a pályázati lehetőségeket a termálpalota fejlesztéshez is, amelyhez készítettek kiviteli terveket, ám a kalkulációk szerint a jelenlegi árak mellett a kivitelezés mintegy 7 milliárd forintba kerülne.
Ha egyszer sikerül megvalósítani az álmokat, valóban az ország legjobb fürdője lehetne a gyulai
– fogalmazott a vezérigazgató.
A Gyulai Várfürdőben az utóbbi években mintegy félmilliárd forint értékben saját erőből is fejlesztettek, egyebek mellett megtörtént az 5. számú kút rekonstrukciója, amelyre a teljes fürdő fűtési rendszere épül; rekonstruálták a 4-es kutat, amelynek a vizével a versenyuszoda hőtartását fogják biztosítani. Az évi 440 ezer köbméter gáz használata mostanra szinte nullára csökkent – jegyezte meg a vezérigazgató. Az elektromos áram felhasználásának csökkentésére 500 kilowattos napelemrendszert is telepítettek, emellett automata öntözőrendszert alakítottak ki a parkban. Az idei évre hasonló nagyságrendben terveznek saját erős fejlesztéseket, egyebek mellett a csúszdás medence rekonstrukcióját; de ezek egyelőre még tervezési szakaszban vannak – árulta el.
A fürdőbe a koronavírus-járvány előtti időszakban éves szinten 620-630 ezer vendég érkezett, a tavalyi látogatószám 598 ezer volt.
Tavaly nyáron az elmúlt tíz év legerősebb nyarát regisztrálták; de a karácsonyi ünnepi időszakban is, december 25. és január 7. között több mint 28 ezren látogatták meg a Gyulai Várfürdőt, amely meghaladja az előző évi számokat. A január 4-i több mint 3 ezer vendég rekordnak számít – jegyezte meg a vezérigazgató.
Hozzátette, új küldőpiacok jelentek meg, a kolozsvári régióból is sokan érkeznek, és a vajdasági piac is újra fellendülni látszik. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2023-ban a Gyulai Várfürdő árbevétele 2,1 milliárd; adózott eredménye 476 millió forint volt. A tavalyi adatok összegzése még zajlik, de az árbevétel biztosan meghaladja a 2,3 milliárd forintot, míg az eredmény megközelítheti a félmilliárd forintot – mondta Kun Miklós.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót