Végre napvilágra kerültek azon adatok, amelyek arról szólnak, hogy a választásokon levélben szavazó külhoni, határon túli magyar állampolgárok pontosan mely országokban élnek. 

Ezek több mint tíz éven át nem voltak publikus adatok, de a Nemzeti Választási Iroda (NVI) végre tényleges lakóhely szerint is közli a névjegyzéki adatokat. 

A hivatalos statisztikákban a külhoni magyarok regisztrációjára vonatkozó adatokat az NVI korábban csak értesítési cím alapú bontásban közölte, de email címmel is elég volt kapcsolatot tartani az irodával, és az ezt választók eddig láthatatlanok voltak – írja a Telex.

Az NVI-nek tavaly ősszel tett javaslatot a TASZ és a Political Capital arra, hogy megváltozzon ez a furcsa gyakorlat, melyet az államigazgatási szerv bő egy éves átfutási idővel lépett meg.

Az NVI által frissen közzétett táblázat szerint kiderül, hogy lakóhely szerint 

fő regisztrált a választási névjegyzékbe 2024. december 3-i adatok alapján.

Mostanra csaknem 140 ezer emailes kapcsolattartást kérő választópolgár adataival bővült a teljes adatbázis, és ez néhány országban drasztikus változásokat hozott az eddigi számokhoz képest. Az NVI adatai alapján eddig úgy tűnhetett, hogy például Romániából 193 határon túli magyar regisztrált a levélszavazásra, de mint kiderült, ez a szám sokkal több, 287 ezer embert takar. 

Választási befolyásolás vet árnyékot a román politikai életre

Ahogy arról beszámoltunk, Romániában épp borult az elnökválasztás az első fordulós eredmények törlésével, abszolút újra kell kezdeniük a procedúrát orosz beavatkozás gyanúja miatt – noha előbb újraszámlálást rendeltek el. Azt pedig szintén megírtuk, hogy a parlamenti voksolás eredményeképpen úgy fest, a magyar RMDSZ is az új kormánykoalíció részét alkothatja.