Az Economx az elmúlt évek során több cikkben is foglalkozott a török – izraeli kapcsolatok alakulásával, ezek egyik mélypontja 2010-ben volt, amikor a Mavi Marmara nevű török hajó megpróbált segélyeket eljuttatni a Gázai övezetbe és ráirányítani a média figyelmét a Törökország által ellenzett izraeli blokád hatásaira. A flottillát az izraeli haditengerészet erőszakkal feltartóztatta.

Az akcióban tíz, a palesztinokat támogató aktivista életét vesztette és huszonnyolcan megsebesültek. Az incidenst követően Ankara és Jeruzsálem jóval alacsonyabb szintre helyezte diplomáciai és biztonsági kapcsolatait. Egy évvel később ismét hajóraj indult Gáza felé, de az izraeli hadsereg ennek kikötését is megakadályozta.

Ankara három feltételt szabott a török-izraeli viszony normalizálásához: nyilvános bocsánatkérést, valamint az áldozatok pénzügyi kárpótlását várta el a 2010-es incidens miatt, és azt, hogy a zsidó állam oldja fel a Gázai övezettel szembeni blokádot.

Bocsánatkérés és kártérítés

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök 2013-ban hivatalosan bocsánatot kért a történtekért, a zsidó állam pedig 20 millió dollárnyi kártérítést fizetett az áldozatok hozzátartozóinak.

A viszony normalizálására tett erőfeszítéseket leginkább a 2006 júniusa óta, a Hamász által ellenőrzött Gázai övezettel szemben fenntartott izraeli blokád kérdése hátráltatta, amelyben a feleknek eddig nem sikerült dűlőre jutniuk.

Egy évig élt a remény

A két ország tavaly nyáron bejelentette, hogy normalizálták kapcsolataikat, a helyzet rendeződésének következményeként újból lesznek közös hadgyakorlatok és megint sor kerülhet kölcsönös energetikai, valamint védelmi beruházásokra.

Az Euroatlantic Consultancy szakértője az Economx megkeresésére elmondta: a 2022-es pozitív fejlemények a kapcsolatok legjobb időszakát jelentették, és ha megvizsgáljuk az elmúlt 15 év török külpolitikáját, Ankara most tulajdonképpen az elmúlt bő évtized retorikájához tért vissza a török-izraeli kapcsolatokat illetően.

Így inkább az elmúlt év pozitív fejleményei jelentették a kivételt a két állam között régóta hűvös viszonyban.

A tavalyi kapcsolatfelvételben az is szerepet játszott, hogy a török gazdaság igen komoly gondokkal küszködik, ezért Ankara gazdasági előnyöket várva egyfajta nyitást hajtott végre a régió országai felé és igyekezett minimalizálni külpolitikai konfliktusait.

(Ami a török inflációt illeti, tavaly októberben érkezett meg 24 éves csúcsára, 85,5 százalékra, négy nappal ezelőtt pedig arról számolt be az Economx, hogy idén októberben már „csupán” 61 százalékos volt ez az adat – a szerk.)

Feltehetően belpolitikai okok is állnak a háttérben

Nagy Dávid szerint az is megfigyelhető, hogy az október 7-én történt Hamász-támadást követően Recep Tayyip Erdogan török államfő kezdetben visszafogottan nyilatkozott. Feltehetően a belpolitikai okok és politikai ellenlábasainak éles kritikái nyomán, valamint az izraeli hadművelet során a gázai civil áldozatok számának növekedése miatt változott az elnök hangneme.

Erdogan nem terrorszervezetnek, hanem honvédőknek nevezte a Hamászt, és október 28-án többszázezres, a palesztinokat támogató nagygyűlést rendeztek Törökországban, ahol az elnök beszédet is mondott.

Erdogan szívesen állítja be magát a palesztin nép védelmezőjeként, sőt az iszlám világ elsőszámú vezetőjeként pozícionálná magát. Természetesen ezen a palettán nincs egyedül, hiszen erre a szerepkörre Egyiptom, Irán és Szaúd-Arábia is igényt tart.

Izrael kritikái

A Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vezette kormány is számos kritikát fogalmazhat meg Ankarával szemben, hiszen pár hónapja a török és a Hamasz-vezetés ismét találkoztak, sőt, előbbiek a Hamászt és a Mahmúd Abbász vezette Palesztin Hatóságot megpróbálták kibékíteni (a hatóságot 2006-ban szorították ki a Gázai övezetből).

A jelenlegi események után pedig az izraeli külügyminiszter Eli Cohen kijelentette, hogy országának újra át kell értékelnie a török kapcsolatokat.

Erdogan elnök leszögezte, hogy nem áll többet szóba Netanjahuval és bár a külügyminisztériumok még valamennyire kapcsolatban vannak, mindkét ország visszahívta diplomatáit.

Törökországra a NATO-nak és az EU-nak is szüksége van

Nagy Dávid kiemelte: a térképre nézve is nyilvánvalóan látszik, hogy a török állam milyen megkerülhetetlen geopolitikai, stratégiai kulcspozícióban van mind Európa, mind a NATO szempontjából. (A Global Firepower idei listája szerint a törököké a világ 11. legerősebb hadserege.)

Hasonlóan kulcsszerepet töltenek be a migráció kérdésében, hiszen Törökországban milliók élnek menekült táborokban, ha ők szabad utat kapnak, Európa megoldhatatlan probléma elé kerül.

Bár borítékolható, hogy a jelenlegi izraeli és török vezetés egyhamar nem tudja rendezni ellentéteit, az Egyesült Államoknak, a NATO-nak és az EU-nak a legkevésbé sem érdeke a törökökkel való viszony megromlása, még ha a török vezetéssel ellentétben egyértelműen elítélték is a Hamászt és Izrael mellett álltak ki.

Vagyis, nem lesz különösebb következménye a nyilatkozatháborúnak, amely, miként fentebb szó volt róla, a tavalyi évet leszámítva nem is jelent komolyabb változást az elmúlt 15 évre tekintettel. A felek egymáshoz való hozzáállása lényegében nem változott.

Pedig 2022-ben már olyan biztató elképzelések láttak napvilágot, hogy az izraeli partoknál lévő óriási tengeri gázmezőkből, esetleg majd egy, Törökországon keresztül haladó gázvezetéken szállítják az energiát Európába.