Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek.
Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet - írja előrejelzésében a HungaroMet.
A forróság a következő napokban is velünk lesz, napról napra az ország egyre nagyobb területén melegszik az idő, a vasárnap érkező front mögött átmenetileg - főként az ország észak-nyugati felében - mérséklődhet a hőség, ezt követően viszont ismét melegszik a levegő.
Pénteken is forrón süt le ránk a nap, a nagy melegben azonban ismét megnövekszenek a gomolyfelhők. Frissítő záporok, zivatarok főként északon, északnyugaton fordulhatnak elő. A déli, délkeleti szél többfelé élénk, északnyugaton erős lehet. Hajnalban 18-25, napközben 34-40 fokra számíthatunk.
Szombaton még tovább fokozódik a hőség. Az Alföldön többfelé 38-41 fokig emelkedik a hőmérséklet, és csak északnyugaton lehetnek 30-35 fok közötti maximumok. Záporok, zivatarok helyenként ismét kialakulhatnak. Nyugaton az északnyugati, keleten a délies szél lesz élénk, néhol erős - olvasható az Időkép oldalán.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg