Guberálók és köztisztasági szabálysértők ellen összesen közel napi két bírságot kellett idén kiszabni a rendészeknek Gyöngyösön – adta hírül a heol.hu.
A közterület-felügyelők 2024-ben eddig 254 helyszíni bírságot szabtak ki köztisztasági szabálysértések miatt, 44 bírságot pedig közterületi hulladék elhagyása miatt
– fejtette ki a gyöngyösi városrendészeti igazgató.
Ferenczy Dániel hozzátette, ebben a körben kollégáink három feljelentést tettek a rendőrséghez, egyet a hulladékgazdálkodási hatósághoz. A visszaváltható palackok bevezetése óta növekedett a guberálással kapcsolatos intézkedések száma is, ez 362 helyszíni bírsághoz vezetett, valamint 2 bejelentéshez a közigazgatási igazgatósághoz.
Elmondta, 2020-as átalakulása óta a gyöngyösi városrendészet az egyik fő feladatának tekinti a közterületek tisztaságának óvását, az illegális szemétlerakás és a guberálás visszaszorítását.
A rendészet azóta jóval több olyan személyt fogott fülön, akik törvénytelenül helyeztek ki hulladékot. A tettenérések és szigorúbb fellépés meghozta az eredményt, csökkent a jogellenes cselekmények száma
– emelte ki az igazgató, aki beszámolt arról, hogyan küzdöttek a meg-megjelent szeméthegyekkel.
Zöld-kommandó elnevezésű munkacsoportot hívtak életre. Ez városrendészeti felügyelőből, mezőőrből és térfigyelő kamerás kollégából álló csapat, amely változtatható helyű vadkamerák kihelyezésével, a városrendészek közti, belső terv alapján kidolgozott, folyamatos információáramlás alapján dolgozik – fogalmazott Ferenczy Dániel, jelezve, tavaly óta drónnal még hatékonyabbak tudnak lenni.
Az egyik legnagyobb problémának a szemétgyűjtögetőket látják, akik ellen
- 2020-ban 46 esetben szabtak ki összesen közel másfél millió forintos bírságot a városrendészek,
- 2023-ban már 116-ra nőtt a gyöngyösi guberálók ellen kiszabott ki bírságok száma, 3 millió 635 ezer forint összértékben.
Noha a kukázást önkormányzati rendelet is tiltja a településen, egyesek nem pusztán kiszednek valamit a szemetesből, hanem úgy feltúrják a kukát, hogy szanaszét hever körülötte a szemét. Az utóbbi időben a guberálók is rámozdultak az ötven forintos visszaváltható palackokra, ám a szétcsorgatott italmaradékkal szennyezik a köztereket. 2023-ban tapasztalták meg, hogy tömegesen jelentek meg kéregetők más településekről, gyakran bódult, ittas állapotban, s nem ritkán szükségüket is gondtalanul elvégezték.
Mára kiszorítottuk őket a városból, de ha tavaly nem lépjük meg a zéró toleranciát meghirdető közbiztonsági akcióterv elindítását a rendőrséggel és a gyöngyösi polgárőrökkel együttműködve, akkor ma sokkal rendezetlenebb viszonyok közé tudnánk kimenni a városba
– összegezte Ferenczy Dániel, aki végül elárulta, nekik csupán a bírság kiszabása a feladatuk, annak behajtását már az adóhatósághoz továbbítják.
Felbecsülhetetlen kincsekre bukkantak a szemétben, piszkosul jövedelmező volt
Komoly értékkel bíró, igazi kulturális és szellemi csemegékre, de egyéb drága tárgyakra is lelt egy hulladékválogató az enyészetnek szánt szeméthalmok között. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!