A társaság azt írja Facebook-bejegyzésében, hogy egy érkező ciklon miatt nagy nedvességtartalmú levegő száll hazánk fölé. Emiatt egyre több helyen pattannak ki zivatarok és záporok, melyekhez elsősorban felhőszakadás társulhat.
A Dunántúl egyes részein egymást követhetik a cellák, ami miatt akár több mint 40,50 milliméter mennyiségű csapadék is lezúdulhat néhány óra alatt, és akár villámárvíz is kialakulhat.
A fentiekre tekintettel az érintett területeken másodfokú riasztás van érvényben, ahogy ott is, ahol heves zivatarok várhatók. Ezek főként késő délután és az esti órákban a déli, délkeleti tájakon alakulhatnak ki, amelyek rendszerbe szerveződve észak, északkelet felé veszik az irányt. Környezetükben erősen viharos, 90 kilométer per órás sebességet meghaladó szélroham és nagyobb méretű jég is előfordulhat.
A HungaroMet Zrt. kiemeli, hogy sok a bizonytalanság az előrejelzés körül, főként, hogy az ország felett levő vastagabb magasszintű poros felhőernyő nagyban befolyásolhatja a dolgok alakulását.
Teljesen más lesz az idei dinnyeszezon, az árakon is meg fogunk lepődni
Kellemes meglepetést okozhat az időjárás a nyár legnépszerűbb gyümölcsének piacán.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet