Idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) állhat a dobogó legfelső fokára a HVG összesített felsőoktatási rangsorában.
A lista második helyén a Szegedi Tudományegyetemet a tavaly még harmadik helyen szereplő Budapesti Műszaki Egyetem váltotta, amit a harmadik helyen – a tavaly még negyedik – Debreceni Egyetem követ.
Ugyanakkor kicsúszott a top 10-ből a Pannon Egyetem, amelynek helyét a Magyar Agrár- és Államtudományi Egyetem vette át.
A frissen megjelent kiadványban többek között az első helyes jelentkezők száma, a felvett hallgatók pontátlaga, a nyelvvizsgával felvettek aránya, a középiskolai versenyeken szerzett helyezések száma alapján rangsorolták a hazai felsőoktatási intézményeket, valamint ugyanúgy számított az oktatói kiválóság és a publikációk aránya.
Az idei listában összesen 25 magyar felsőoktatási intézményt rangsoroltak: speciális jellegüknél fogva a művészeti képzést nyújtó egyetemeket ezúttal nem vizsgálták.
A top 10-es lista így alakul 2024-ben:
- Eötvös Loránd Tudományegyetem
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- Debreceni Egyetem
- Semmelweis Egyetem
- Szegedi Tudományegyetem
- Pázmány Péter Katolikus Egyetem
- Károli Gáspár Református Egyetem
- Pécsi Tudományegyetem
- Budapesti Corvinus Egyetem
- Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Erasmus+ és Horizont Európa: lejárt a határidő
A BME már több mint 11 millió euró támogatást kapott a Horizont Európa program keretében, mivel nem modellváltó egyetem, ezért továbbra is részt vehet a keretprogramokban. Navracsics Tibor korábban azt mondta, november 23-ig meg akarnak állapodni az EU-val a Horizont és az Erasmus programokról, egyelőre erről semmi hír. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg