Csütörtökön a változóan felhős égkép mellett az ország legnagyobb részén többórás napsütés várható, majd egy peremciklon hatására
délutántól nyugat, délnyugat felől megnövekszik, majd meg is vastagszik a felhőzet, amelyből este a Nyugat-Dunántúlon már előfordulhat havas eső, havazás.
A csapadékzóna éjfélig várhatóan eléri a középső országrészt is.
- Vegyes halmazállapotú csapadékra kell számítani, a jelenlegi forgatókönyv alapján az ország északi felén tapadó hó lehet a jellemző csapadékforma,
- míg délebbre eső a valószínűbb, illetve a kezdeti havazás esőbe válthat.
- Intenzív csapadéktevékenységnek köszönhetően elsősorban az Észak-Dunántúlon gyorsan fagypont köré, esetleg az alá csökkenhet a hőmérséklet és éjfélig jellemzően lepel, 5 centiméter vizes tapadó hóréteg alakulhat ki síkvidéken is.
- Kiemelten az Alpokalja magasabban fekvő részein (Kőszegi-hegység, esetleg Zalai-dombság), valamint a Bakonyban már éjfélig helyenként az 5 centimétert is elérheti a lehulló hóréteg vastagsága. Az élénk, erős délkeleti szél hordhatja a havat.
Az ország északkeleti felén ismét nagy területen lesz erős, helyenként viharos az északnyugati szél, majd átmeneti csillapodást követően estétől a délire forduló szél támad fel egyre többfelé. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között várható. Késő este -3 és +5 fok között alakul a hőmérséklet – közölte a HungaroMet.
Pénteken napközben nyugat felől megszűnik a csapadék, délután egyre többfelé csökken a felhőzet.
Többfelé megerősödik az északnyugati szél. Hajnalban -4, +4 fok várható. A csúcshőmérséklet -2 és +8 fok között alakulhat, délen, délkeleten lesz melegebb.
Szombaton túlnyomóan napos, gyengén felhős idő várható. Helyenként hózápor előfordulhat. Élénk, erős lesz a nyugati-északnyugati szél. Hajnalban -8, +1, kora délután -1, +7 fok között alakul a hőmérséklet.
Vasárnap délire, délnyugatira forduló széllel enyhébb levegő érkezhet fölénk.
Száraz, változóan felhős-napos idő valószínű, de északkeleten tartósan beragadhat a hajnalban képződő köd, illetve az alacsonyszintű rétegfelhőzet. Itt egész nap fagyhat, délnyugaton viszont 12-13 fok is lehet.
Hétfőn is északon, északkeleten maradhat meg a rétegfelhőzet és a köd, míg máshol többórás napsütésre van kilátás. A Dunántúlon megerősödik, néhol viharossá fokozódik a délnyugati szél. Kora délután 6-15, tartósan felhős tájakon 1-5 fok valószínű – derül ki az Időkép előrejelzéséből.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!