Szombaton délnyugaton egyes körzetekben akár tartósabban ködös, felhős maradhat az idő. Máshol általában gyengén felhős, napos idő várható, de helyenként előfordulhatnak közepesen vagy erősen felhős periódusok is – derül ki a Hungaromet előrejelzéséből. Délután nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel, ami akár szűrheti is a nap fényét. Számottevő csapadék nem lesz, de a ködös tájakon ónos szitálás, hószállingózás, továbbá egy-egy helyen hózápor nem zárható ki. Az északnyugati, nyugati szél élénk lesz, majd délután mérséklődik, gyengül, és egyre nagyobb területen délire fordul a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3, 4 fok körül várható, de elsősorban a tartósabban ködös tájakon fagypont körüli értékeket is mérhetünk. Késő estére - 8 és 0 fok közé hűl le a levegő.
Vasárnap napközben a melegfront hatására megvastagszik a felhőzet, a legtöbb helyen átmenetileg beborul az ég. Az északi, északkeleti tájakon csapadék is előfordulhat, melynek formája az eső mellett havas eső, hó is lehet, de néhol átmeneti fagyott eső, ónos eső sem zárható ki. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, estétől a Dunántúlon meg is erősödik. Kora délután -2 és +7 fok között alakul a hőmérséklet, északkeleten lesz a hidegebb, míg délnyugaton az enyhébb idő.
Hétfőn napközben a melegfront hatására megvastagszik a felhőzet, a legtöbb helyen átmenetileg beborul az ég. Az északi, északkeleti tájakon csapadék is előfordulhat, melynek formája az eső mellett havas eső, hó is lehet, de néhol átmeneti fagyott eső, ónos eső sem zárható ki. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, estétől a Dunántúlon meg is erősödik. Kora délután -2 és +7 fok között alakul a hőmérséklet, északkeleten lesz a hidegebb, míg délnyugaton az enyhébb idő.
Kedden felhős idő várható kisebb-nagyobb szakadozásokkal, majd nyugat felől záródik a felhőtakaró. Ezzel együtt egyre többfelé valószínű zömmel eső. A déli, délnyugati szél erős, néhol viharos lesz, majd azzal, hogy északnyugatira fordul a légáramlás, veszít erejéből. A minimum-hőmérséklet -1 és +7, a maximum-hőmérséklet 3 és 14 fok között alakulhat. Továbbra is északkeleten számíthatunk az alacsonyabb értékekre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!