Kedden az éjszaka képződött köd napközben fokozatosan megemelkedik, gomolyosodik, másutt gomolyfelhők képződnek, így több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Az esti órákban is változóan felhős marad az ég. Elszórtan - nagyobb eséllyel az ország délnyugati felén - alakulhatnak ki záporok, zivatarok, melyek az esti órákra sem szűnnek meg teljesen. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, azonban a csapadékgócok környezetében élénk, erős lökések előfordulhatnak.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 14 és 20 fok között várható. Késő estére 5 és 12 fok közé hűl le a levegő
- közölte a HungaroMet.
Szerdán is többfelé változóan felhős-napos időben lesz részünk, de a déli, a délkeleti és a keleti országrészben lesznek tartósabban felhős, borongós tájaink is. Helyenként kisebb eső, zápor, néhol akár zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon többfelé megélénkül az északias szél. Hajnalban, reggel többfelé számíthatunk párás, ködös időre. Kora reggel 2-9, délután 15-19 fokot mérhetünk.
Csütörtökön nyugaton, északnyugaton és északon számíthatunk hosszabb napos időszakokra, máshol felhősebb időben lesz részünk. Délen, délkeleten kisebb eső, zápor is kialakulhat, máshol számottevő csapadék nem valószínű. Élénk, erős, egyes tájainkon viharos lesz az északias szél. A legmagasabb hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.
Pénteken kezdetben többfelé napos időre van kilátás, de napközben délkelet felől vastagabb felhők érkezhetnek, és egyre nagyobb területen lehet ismét szükség az esernyőkre. Az élénk, erős északi, északkeleti szélben napközben 13-19 fokot mutathatnak a hőmérők.
Szombaton sokfelé számíthatunk esőre, záporra. Többfelé élénk lehet a légmozgás. Délután csak 9-16 fokot mutathatnak a hőmérők - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót