Szerdán a változóan felhős ég mellett az ország legnagyobb részén legalább néhány órára kisüt a nap, a látási viszonyok is javulnak, de az északkeleti, keleti tájakon borult maradhat az ég.

Csapadék nem várható. Többnyire mérsékelt lesz a délire, délnyugatira forduló szél.

A hőmérséklet délután általában 6, 12 fok között várható, de északkeleten, keleten ennél hűvösebb is lehet. Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő.

Csütörtökön az éjjel képződött köd főleg az Északi-középhegység térségében, illetve helyenként az Alföldön tartósabban is megmaradhat. Másutt a köd feloszlását követően napos idő várható. Délután északnyugat felől megnövekszik, később meg is vastagszik a felhőtakaró. Napközben még nem valószínű csapadék, legfeljebb a ködös területeken fordulhat elő néhol szitálás, ónos szitálás, majd késő este északnyugaton már eleredhet az eső. A Dunántúlon megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél. Kora délután a tartósan ködös tájakon mindössze 3 és 6 fok közötti értékeket mérhetnek, míg a napos tájakon 7 és 11 fok között alakul a hőmérséklet csúcsértéke.

Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, délelőttig több helyen kell számítani esőre, záporra. Délutánra csökken a csapadékhajlam és már csak egy összeáramlási zóna mentén, hozzávetőlegesen a Tisza vonalában fordulhat elő eső. Estétől északnyugat, észak felől elkezd szakadozni, vékonyodni a felhőzet.

Az északnyugatira forduló szél nagy területen megerősödik, viharos lökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1, +4 fok között alakul, de a szelesebb, felhősebb dunántúli részeken ennél több fokkal enyhébb marad az éjszaka. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5, 8 fok között valószínű, északkeleten ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.

Szombaton az összefüggő felhőzet levonulta után napközben jobbára gyengén felhős, napos idő várható.

A nap második felében viszont északnyugat felől ismét felhősödés kezdődik. Csapadék nem várható. Az északi, északnyugati szél reggelre veszít erejéből, de élénk, erős lökések még napközben is nagy területen lehetnek. A minimum-hőmérséklet általában -2 és +2 fok között valószínű, de a szélvédett hidegre hajlamos helyeken ennél jóval hidegebb lesz az éjszaka. A maximum-hőmérséklet 3 és 7 fok között alakul - közölte előrejelzésében a HungaroMet.