Hétfőn nagyrészt erősen felhős, főként nyugaton, délnyugaton borult idő várható sokfelé esővel, záporral, a legnagyobb mennyiség a délnyugati országrészben eshet. Délutántól délkelet, kelet felől már elkezd szakadozni, helyenként csökkenni a felhőzet, és arrafelé egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. Az Észak-Dunántúlon délelőtt még többfelé erős, Sopron környékén és a Bakonyban viharos lökések várhatók, majd fokozatosan mérséklődik az északnyugati szél. Másutt helyenként élénkül meg a délkeletire, keletire forduló légmozgás.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 18 fok között valószínű, keleten lesz enyhébb az idő. Késő estére 8 és 12 fok közé hűl le a levegő
- írta a HungaroMet az előrejelzésében.
Kedden már többfelé számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokra, de helyenként kisebb eső, zápor, esetleg zivatar még kialakulhat. Egyes tájainkon élénk lesz az északkeleti szél. Hajnalra, reggelre sokfelé pára, köd képződik. A csúcshőmérséklet 17 és 24 fok között alakul.
Szerdán a változóan felhős-napos időben helyenként - elsősorban délnyugaton -még számíthatunk kisebb esőre, záporra. Többfelé élénk lesz a keleti, északkeleti szél. Reggelre pára- és ködfoltok képződhetnek. A legmagasabb hőmérséklet 19 és 25 fok között alakul.
Csütörtökön már több órás napsütésben bízhatunk, csak néhol, nagyobb eséllyel északkeleten alakulhat ki futó zápor.
Az élénk, erős keleties szélben 21-26 fokot mutathatnak a hőmérők.
Pénteken az ország túlnyomó részén száraz, napos idő várható, legfeljebb délnyugaton alakulhat ki futó zápor. Az élénk szélben 20-25 fok közé melegedhet a levegő - olvasható az Időkép oldalán.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Zacher Gábor megdöbbentő számmal sokkolta a társadalmat

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Erre még Musk sem számított, főhet a feje a Tesla-vezérnek

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert
