Szerdán előbb egy hullámzó front, csütörtöktől pedig mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, így sokfelé számíthatunk kiadós csapadékra ebben a négy napban az országban.

A négy napban tehát az ország döntő részén 30, többfelé 40 mm-t meghaladó csapadékra, zömmel esőre számíthatunk.

Szerdán a Dunántúl északi felén a 24 óra alatt lehulló csapadék mennyisége nagy területen 30 mm körül, illetve afölött alakulhat, de a magasabban fekvő körzetekben meghaladhatja a 40 mm-t is. Emellett délnyugaton és a főváros térségében is 20 mm-t meghaladó 24 órás csapadékösszeg várható.

Délután délnyugaton az intenzívebb csapadékgócokban kis eséllyel villámtevékenység előfordulhat. Szerda éjfélig a déli és keleti határ mentén még lesznek száraz tájak is.

Csütörtök hajnalra azonban a front csapadékzónája már oda is elér, de jelentősebb mennyiségű esőre csütörtök délutántól, estétől van kilátás arrafelé is, amikor már a fölénk húzódó mediterrán ciklon csapadékzónája alakítja időjárásunkat. Csütörtökön 00 és 24 óra között így az ország délkeleti kétharmadán 10+ mm eső valószínű, majd pénteken országszerte számíthatunk további 10-25 mm esőre.

Péntek estétől azonban nyugat felől már szűnni kezd a csapadék, így szombaton az ország döntő részén már csak hátoldali záporok fordulhatnak elő, amelyekből jelentős mennyiség már nem fog esni. Ugyanakkor az északkeleti megyék fölé szombaton még beragadhat a csapadékzóna, így aznap ott még kiadós mennyiség is lehullhat - közölte a HungaroMet.

Szerda délután 10-19 fok várható, a déli, délkeleti tájakon lesz melegebb. Csütörtökön az átlagosnál hűvösebb időre készülhetünk, délután mindössze 12-17 fokot mutathatnak a hőmérők. Pénteken az élénk, erős északi, északkeleti szélben 11-19 fokot mérhetünk. Szombaton mérséklődő szélben 13-18 fok várható. Vasárnap már több helyen előbukkanhat a nap, számottevő csapadéktól már nem kell tartanunk - írta előrejelzésében az Időkép.