A demencia jelenleg a világ egyik legnagyobb egészségügyi problémája: a betegséggel élők száma az előrejelzések szerint 2050-re világszerte majdnem megháromszorozódik, tehát 153 millióra emelkedik. Így a betegség a jövőben minden közösségben, országban és kontinensen jelentős, gyorsan növekvő fenyegetést jelent az egészségügyi és szociális ellátórendszerek számára.
A hallókészülékek viselése azonban segíthet csökkenteni a demencia kockázatát – derül ki egy közelmúltban publikált tanulmányból, amely szerint a halláskárosodás korai kezelése segíthet a betegség globális terhének csökkentésében.
A rangos orvosi lap, a Lancet demencia megelőzésével és kezelésével foglalkozó bizottsága szerint a halláskárosodás a világ demencia eseteinek mintegy 8 százalékához köthető – számolt be a The Guardian.
A kutatás szerint a halláskárosodással élő, hallókészüléket nem használó embereknél nagyobb lehet a demencia kockázata, mint az ép hallásúaknál: az új tanulmány azonban kimutatta, hogy a nagyothallók esetében ezt az emelkedett kockázatot egy hallókészülék használata szinte teljesen az átlagosra csökkenti.
Egyre több a bizonyíték arra nézve, hogy a középkorúak esetében a hallásvesztés módosítható kockázati tényezője lehet a demenciának, ám a hallókészülék használatának hatékonysága a demencia kockázatának csökkentésében a gyakorlatban eddig nem volt egyértelmű – nyilatkozta Dongshan Zhu, a kínai Shandong Egyetem professzora.
Tanulmányunk az eddigi legjobb bizonyítékot szolgáltatja arra, hogy a hallókészülékek minimálisan invazív, költséghatékony kezelést jelenthet a halláskárosodás demenciára gyakorolt lehetséges hatásának enyhítésére.
A kutatók 437 704 ember adatait vizsgálták, akik részt vettek a UK Biobank tanulmányban. Az átlagéletkor 56 év volt, és csaknem 12 évig kísérték figyelemmel a résztvevők állapotát. A kutatók megállapították, hogy a normál hallásúakhoz képest a hallókészüléket nem használó halláskárosultaknál 42 százalékkal magasabb volt a demencia kialakulásának kockázata, azonban a hallókészüléket használóknál nem nőtt a kockázat.
A kutatók szerint a demencia kialakulásának esélye mindössze 1,2 százalék azoknál, akiknek nincs halláskárosodásuk, vagy akik halláskárosodást szenvednek, de használják a készülékeket. Ezzel szemben az 1,7 százalékos kockázat áll fent az olyan nagyothallóknál, akiknek nincs hallókészülékük.
A kutatók elmondták, hogy a hallókészülék nem csak a demencia, hanem az elzárkózás megelőzése, és az életminőség javítása miatt is fontos eszköz a hallássérültek számára, így mindenképpen ajánlják a használatát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!