A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint 2024. december 30. és 2025. január 5. között az országban
19 900-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel
– közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön közzétett heti jelentésében. Azt írták: 137 300-an akut légúti fertőzés tüneteivel fordultak orvoshoz. Hozzá kell tenni, hogy a tavalyi év 52. hetében az NNGYK nem kapott adatokat a számára adatot nyújtó orvosoktól, tehát valószínűleg ez a szám ennél jóval magasabb és még azokról a betegekről sem tudunk semmit, akik nem nem keresték fel a háziorvosukat.
Influenzaszerű megbetegedéssel első héten orvoshoz fordult betegek 28,7 százaléka 14 év alatti, 30,3 százaléka a 15-34 évesek, 28,1 százaléka a 35-59 évesek, míg 12,9 százalékuk a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.
Közölték: 2025 első hetében három közigazgatási területen nőtt, tizennégy területen csökkent és három területen nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Hajdú-Bihar és Nógrád vármegyében, valamint Budapesten volt, a legkevesebb Vas, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében volt.
Az első héten akut légúti megbetegedések halmozódásáról egy jelentés érkezett: egy Fejér vármegyei idősek otthonában 131 ember közül 46-an betegedtek meg lázas, felsőlégúti tünetekkel. Közülük egy beteget kellett kórházba szállítani.
Kórházba az első héten 220 embert vettek fel súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 26-an szorultak intenzív ellátásra.
A kórházi ápolást igénylő 220 beteg 39,1 százaléka 2 éves vagy annál fiatalabb, 31,4 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt.
A kórházi ápolást igénylő betegek közül 84-nél influenza, 21 betegnél légúti óriássejtes vírus (RSV), 20-nál a SARS-CoV-2 állt a megbetegedések hátterében – írták.
A tavalyi év 40. és az idei év első hete között összesen 3104 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNGYK laboratóriumban, és 222 mintában az influenza valamelyik típusát mutatták ki, 453 esetben pedig a Covid-19 fertőzést. A többi mintában egyéb vírusok jelenlétét állapítottak meg.
A szezonális influenza és a koronavírus együttes jelenlétével kell számolnunk – közölte az NNGYK, majd hozzátették: a tünetek hasonlósága miatt fontos, hogy lázas állapotban, influenza jellegű tünetekkel maradjunk otthon, szükség esetén beszéljünk orvosunkkal és kövessük az utasításait.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!