A LeasePlan Csoport nettó 171 millió eurós nyereséget ért el az év első hat hónapjában, ez 38,9 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Ezzel a cég teljes vagyona 19,5 milliárdról 20,1 milliárd euróra emelkedett − derült ki a holland székhelyű társaság első féléves pénzügyi jelentéséből. A LeasePlan mindezek mellett növelni tudta flottájának méretét is, a gépjárművek száma 1,35 millióról 1,36 millióra emelkedett az elmúlt fél évben. A flottakezelő tőke-, illetve likviditási pozíciója is tovább erősödött: elsődleges tőkemegfelelési mutatója (Tier1) a tavalyi 15,6 százalékról 16,1 százalékra emelkedett, mely meghaladja a bázeli székhelyű BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja) elvárásait. Az idén 50 éves LeasePlan Csoport 2013-ban is folytatta terjeszkedését. Júliustól Oroszországban is elérhetők a vállalat szolgáltatásai, illetve az olasz Bianco Bilbao Vizcaya Argentariától felvásárolt lízingtevékenység révén további járművekkel bővült a cég flottája. Ez az akvizíció újabb terjeszkedést tesz lehetővé az olasz kis- és középvállalati szektorban.
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma