Az ügynek mintegy ötven vádlottja van, köztük a hetedik leggazdagabb magyar, Jellinek Dániel édesapja, továbbá egy, a milliárdos üzletember érdekeltségébe tartozó cég vezetője is.
A 24.hu értesülései szerint azonban apja és kollégája helyett Jellinek saját maga vállalta magára a csalást. A számlagyártól a Jellinek érdekeltségébe tartozó Indotek Csoport két vállalata fogadott be fiktív számlákat, melynek korábbi ügyvezetőit is megvádolták, ezek egyike Jellinek 74 éves édesapja.
A lap megkeresésére a mintegy 300 milliárd forintos becsült vagyonnal rendelkező üzletember azt mondta: azt tette, ami egy ilyen helyzetben minden tulajdonostól, cégvezetőtől és a szüleiért felelősséget vállaló embertől elvárható: magára vállalta az ügyet, ne hurcolják meg ártatlan sem az apját, sem pedig a kollégáját.
Milliárdos volt, most azonban hajléktalansorban sínylődik
Filmbe illő jelenet során szembesült Vitézy Tamás azzal, hogy mire a piacról visszaért, végrehajtók foglalták le, és zárták be budai házát.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!