A díjat Demján Sándor alapította azok számára, akik a kultúra, a tudomány területén példát állítanak szakmai és emberi szempontból egyaránt. A magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítése a fő cél, egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében.
A Prima Primissima díjazottjai valódi példaképek, akiknek teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet.
2007-ben született meg a döntés az alapítók részéről, hogy a fiatalok között is jutalmazni kívánják a legkiemelkedőbbeket. Innentől kezdve a 30 év alatti tehetségeknek külön lehetőségük adódott a megmérettetésre.
Az Index szerkesztősége már 2022-ben is ünnepelhetett, akkor a sportrovat újságírója, Kocsmár-Tóth István kapott Junior Prima díjat.
Ahogy az elmúlt években, így idén is hatan kaptak elismerést, köztük az Index Közélet rovatának munkatársa, Holló Bettina.
– Különösen fontos kapaszkodókat nyújtani a médiafogyasztóknak olyan időkben, amikor a világunk egyre kaotikusabb – mondta a díj átvételekor és így folytatta: – A közösségi médián keresztül percről percre követhetjük a háborúkat, miközben folyamatosan azon kattogunk, vajon jó ötlet-e ennyi időt tölteni az online térben. Millió inger ér bennünket, hatalmas a zaj, ezer helyről szerezhetünk információt, és ezt meg is tesszük, krízis idején mindig megnő a tájékozódás iránti igény, a hírek habzsolása közben azonban nagyon gyakran elfelejtünk megállni, befelé figyelni, felismerni, hogy mi zajlik odabent.
Holló Bettina 2018-ban végzett a Budapesti Metropolitan Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán, integrált média szakirányon, egyetemi keretek között a tévézésbe, a rádiózásba és a klasszikus újságírásba is belekóstolt. 2021 májusában csatlakozott az Indexhez.
Az elmúlt időszakban nagy szakmai visszhangot váltott ki sorozata, amely a pszichés panaszokról, függőségekről szól. Emlékezetesek azok a riportjai is, amelyek a klasszikus értelemben vett mentális és idegrendszeri betegségekre koncentráltak, így a borderline személyiségzavarra, a skizofréniára, a Tourette-szindrómára, de nagy sikere volt az autizmust, az anorexiát vagy a narkolepsziát bemutató nagyriportjainak is.
Írásainak jellegadó sajátossága a higgadt, tárgyilagos, körültekintő, elméleti és történeti szempontokat példásan együtt érvényesítő szemlélet. Írásainak empátiáját, felkészültségét nemcsak a széles olvasóközönség, hanem a tudományos világ szaktekintélyei is elismerik –olvasható az Index méltató cikkében.
– Ahogy tavaly Istvánra, úgy idén Bettinára vagyunk nagyon büszkék. Ez a díj az Index elmúlt három évének legjelentősebb szakmai elismerése – mondta a Index vezérigazgatója, Starcz Ákos. – Szerencsére a szerkesztőségen belül sok tehetséges fiatal kollégánk dolgozik, és évről évre nehezebb dolgunk van a jelölt kiválasztásában. Arra törekszünk, hogy sok ügyes, fiatal újságíró dolgozzon a szerkesztőségben, általuk is közelebb hozhassuk tartalmainkat a fiatalabb generációkhoz. Ez a díj is azt mutatja, hogy megtaláltuk a helyes utat, és ezen haladunk tovább –tette hozzá a vezérigazgató.
A Junior Prima díjnak öt társalapítója van, mindegyikük egy-egy önálló kategória mecénási feladatait vállalta fel. A Magyar Fejlesztési Bank a tudomány, az MVM Energetika Zrt. a zene, a Docler Holding Kft. a népművészet, a KAVOSZ Zrt. a sajtó, az MBH Bank pedig a színházi művészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!