Még csak éppen véget ért a karácsony, hamarosan azonban már érdemes lesz elgondolkodni azon, hogy mihez is kezdjünk a feleslegessé váló karácsonyfával.
A Femina ezért összeszedte a szabályokat, hogy meddig lehet igénybe venni a kidobott fenyők hivatalos, ingyenes elszállíttatásának lehetőségét.
Eszerint a karácsonyfák elszállítását az ünnepek után a helyileg illetékes, hivatalos, hulladékszállításért felelős szervek végzik, azonban országos szinten nem központi szabályok és időpontok szerint.
Az elszállítás dátuma és szabályai településenként és önkormányzatonként változhatnak, ezért érdemes utánanézni az ünnepek után, hogy az adott lakóhelyre milyen szabályok vonatkoznak, a szükséges információk jellemzően az önkormányzat honlapjára is felkerülnek.
Általánosságban jellemző azonban, hogy a fák központi elszállítása vízkereszt napján vagy az utána következő napon veszi kezdetét, ha előbbi hétvégére esik, hétfőn szállítják el először a fákat szervezetten.
Budapesten külön járatrendszerben gyűjtik össze és szállítják el a kihelyezett fenyőfákat, olyan speciális felépítménnyel felszerelt gépekkel, melyeket a fővárosi lomtalanítások során is alkalmaznak. Emellett a kommunális hulladékot szállító gépek is közreműködnek a munkában, csakúgy, mint más, speciális járművek a nagy méretű fák esetében.
Vannak olyan települések, ahol a fenyők elszállítását adott napokon végzik el, de akadnak olyanok is, melyek esetében ez egybeesik a kommunális hulladék elszállításának napjával.
Arra, hogy meddig szállítják el a kirakott karácsonyfákat, nincs egységes szabályozás, Budapesten ez akár egy-másfél hónapig is eltarthat.
Van, ahol a január vége, február közepe vagy a megadott időpontokon túl kitett fákat is elszállítják, akár a hagyományos, kommunális hulladékszállítás keretében, míg máshol szigorúbbak a szabályok, és ha valaki nem teszi ki időben a fenyőt, nem viszik el. Ebben az esetben a település illetékes hulladékudvaránál lehet leadni azt.
A társasházak esetén általában egy szokásos, kijelölt helyre, jellemzően a konténerek mellé szükséges kihelyezni a fenyőket, de Budapesten például több mint 250 kijelölt gyűjtőhely létezik, ahová bárki leteheti a fáját. Családi házas övezet esetén a kukák mellé is el lehet helyezni, jól látható, könnyen megközelíthető helyen, ügyelve arra, hogy a gépjármű-, a biciklis és a gyalogosforgalmat ne akadályozzuk.
A fát minden díszítőelemtől meg kell szabadítani az újrahasznosítás gördülékenysége érdekében, ne maradjon rajta nem működő égősor, szaloncukorpapír, díszekhez használt kampó vagy csillagszóró. Amennyiben a fenyőfa jelentősen meghaladja az egy métert, a hulladékszállítóknak való segítségnyújtás érdekében érdemes lehet kettévágni.
Szigorúan tilos az ablakon kidobni a fát, ez ugyanis magában rejti a tárgyi rongálás vagy a személyi sérülés lehetőségét, ami jelentős bírságot és komolyabb büntetést is maga után vonhat.
Ilyen különleges karácsonyfákat még biztosan nem látott
Mint minden kategóriában, a mindenkori karácsonyfák közt is vannak olyan „versenyzők”, amelyek bizonyos szempontból kiemelkednek, és elütnek az átlagtól. Ilyen például minden idők legmagasabb élő, ültetett és mű karácsonyfája.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!