Egy Vas vármegyei lakos kazáncserére keresett szakembert. Talált egy erre specializált weboldalt, amelyet a korábbiakban már igénybe vett, így különösebb aggodalom nélkül árajánlatot kért – írja a Police.hu.
Az áldozatot viszonylag gyorsan vissza is hívta egy „szakember”, aki mondott is egy kedvező összeget, ezért a férfi elutalta az SMS-ben kapott számlaszámra az ismeretlen által kért előleget.
Ezt követően azonban a „szerelő” visszahívta, hogy rossz árat mondott a korábbi telefonhívásnál, ezért további összeget kért a férfitól, a sértett pedig eleget is tett a kérésnek. Itt azonban a csalók már vérszemet kaptak, jött az újabb telefon, hogy nem tudják elfogadni a munkát, mivel a férfi nem a teljes összeget fizette ki.
Ekkor már a megrendelő kérte, hogy töröljék a rendelést és utalják vissza a pénzét. A csaló elmondása szerint ez megtörtént és 48 órán belül a számláján is lesz a pénz, azonban ez azóta sem történt meg.
A férfi ekkor felkereste a weboldalt, ahol megtudta, hogy visszaéltek a nevükkel és hozzájuk nem érkezett ilyen megrendelés.
- A Police.hu összegyűjtötte mire érdemes figyelni, hogy az ilyen esetek elkerülhetőek legyenek:
- Ne utaljon előre ismeretleneknek!
- Minden esetben ellenőrizze le több forrásból, hogy aki hívta, igazat mondott. Hívja fel a szolgáltatót, keressen rá az interneten, hogy van-e vélemény róla!
- A hamis weboldalak általában megtévesztésig hasonlítanak az eredetire, ezért legyünk nagyon óvatosak, és mindig ellenőrizze, hogy tényleg a helyes oldalon jár-e!
- Abban a sajnálatos esetben, ha sikerrel jártak az elkövetők, mentsen le minden információt, adatot, semmiféleképpen ne törölje az üzenetváltásokat, hívja fel a bankja ügyfélszolgálatát, és mielőbb tegyen feljelentést a rendőrségen!
A legelesettebbeken nyerészkedtek: tízmilliárdos túlárazás és költségvetési csalás az uniós programnál
Feljelentést tesz az Integritás Hatóság, miután megvizsgálta a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program működését.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás