Megérkezett Budapestre az első menetrend szerinti légijárat a kínai Kantonból (Guangzhou) csütörtökön, a China Southern légitársaság hetente négyszer szállít majd utasokat a kínai nagyváros és a magyar főváros között – írja az MTI.
Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: az új közvetlen járat indítása összhangban van a két ország törekvésével, hogy erősítsék a mindkét fél számára előnyös együttműködésen alapuló kapcsolatokat.
Kapcsolódó
Az államtitkár kiemelte:
Peking Magyarország kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere volt tavaly, Európán kívül pedig továbbra is a legfontosabb.
2023-ban kétoldalú kereskedelmi forgalom meghaladta a 17 milliárd dollárt és és Kínából érkezett a legtöbb külföldi beruházás Magyarországra.
További bővítések
A kormány bízik abban, hogy a már jelen lévő kínai vállalatok tovább bővítik befektetéseiket, és újabb vezető kínai vállalatok választják majd Magyarországot európai befektetésük helyszínéül.
A KKM a kereskedelmi és turisztikai kapcsolatok erősítésének elengedhetetlen feltételének tartja a szoros infrastrukturális és logisztikai összeköttetés, ezen belül kiemelten a légi közlekedést.
A kelet-európai térségben eddig is Magyarország rendelkezett a legtöbb, Kínába irányuló közvetlen légijárattal.
A Selyem út egyik legfontosabb kikötője
Kanton Dél-Kína politikai, gazdasági, kulturális, tudományos és oktatási központja, a tengeri Selyemút egyik legfontosabb kikötője
A magyar-kínai gazdasági kapcsolatokban különösen fontos a dél-kínai régió, mert innen érkezik Magyarországra a kínai beruházások több mint 85 százaléka.
Illés Boglárka szerint a beruházások jelentősen hozzájárulnak Magyarország versenyképességének fenntartásához és a zöld átállásra vonatkozó EU-s célok megvalósításához.
Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: az új közvetlen járat nemcsak a nemzetgazdasági szereplők és az üzleti utasok, hanem turizmus számára is további potenciált jelent.
Magyarország és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér stratégiai elhelyezkedése miatt Budapest induló és érkező ponttá válhat olyan távol-keleti utasok számára, akik európai körútra indulnak, ez pedig további bevételt hozhat – tette hozzá Berisot.
Az új járat mintegy 56 ezerrel növeli a magyar főváros és a kínai nagyvárosok között elérhető ülőhelyek számát 2024-ben.
2011-ben összesen ennyi utas közlekedett a két ország között, ebben az évben pedig több mint 400 ezer embernek lesz lehetősége Kína és Magyarország között repülni.
Fontos mérföldkő
Csü Kuangcsi (Qu Guangji), a China Southern ügyvezető alelnöke sikertörténetnek nevezte az új járat indítását, ami nemcsak a légiközlekedési ágazat szempontjából fontos esemény, hanem a két ország közötti kapcsolatok fontos mérföldköve is.
Gong Tao, Peking magyarországi nagykövete kiemelte: a magyar főváros és a kínai nagyvárosok közötti közvetlen járatok számának növekedése kényelmesebbé teszi a kétoldalú együttműködést a gazdasági, kereskedelmi és befektetési területeken.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!