A kínai kereskedelmi minisztérium által bejelentett vizsgálat az Európai Unióból származó, 200 liternél kisebb kiszerelésű tartályokban tárolt brandyre vonatkozik. A vizsgálatot a Kínai Alkoholos Italok Szövetsége által a hazai brandy-ipar nevében benyújtott panasz indította el – közölte a minisztérium a Reuters szerint.
Kína 2023 novemberéig 1,57 milliárd dollár értékben importált lepárlásból származó szeszes italt, és a kínai vámadatok szerint az EU teljes brandyexportjának 99,8 százaléka Franciaországból származik. A Kína és Európa közötti kereskedelmi feszültség az elmúlt évben egyre nőtt, mindkét fél tisztességtelen verseny és protekcionizmus vádjaival illette egymást.
A francia szeszesitalgyártó cégek, a Remy Cointreau és a Pernod Ricard részvényei a híreket követően estek, a Remy részvényei több mint 11 százalékkal csökkentek, 2020 eleje óta a legalacsonyabb szintre. A vállalatok konyakot, a franciaországi Cognac régióból származó italt forgalmaznak, többek között a Remy Martin és a Martell márkák alatt. A konyak a Pernod Ricard kínai értékesítésének több mint 50 százalékát teszi ki.
Ellencsapásnak szánták
Shaun Rein, a sanghaji székhelyű China Market Research Group alapítója és ügyvezető igazgatója szerint Peking az európai márkák elleni lépése „ellencsapás” volt válaszul azokra a támadásokra, amelyeket szerinte az EU a kínai elektromos járműágazat ellen intézett.
Decemberi csúcstalálkozójukon az EU vezetői kijelentették, hogy Európa nem fogja eltűrni a Kínából érkező tisztességtelen versenyt, Peking pedig elvárja Brüsszeltől, hogy körültekintően járjon el a korlátozó kereskedelmi politikák bevezetésekor.
Szeptemberben Kína „protekcionistának” minősítette a Párizs által támogatott, a kínai gyártású elektromos járművekre vonatkozó, szeptemberben indított európai uniós szubvencióellenes vizsgálatot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt