Horvátországból Magyarországon keresztül akarta Ausztriába csempészni három honfitársát két kínai férfi, vádat emeltek ellenük – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.
Németh Eszter közlése szerint a 35 és a 49 éves kínai állampolgár csak rövid ideje élt Budapesten, amikor az idősebbik férfi idén márciusban kibérelt egy hétszemélyes személygépkocsit, társa pedig egy másik személyautót kért kölcsön, hogy embercsempészéssel keressenek pénzt. Ismeretlenül maradt megbízójuk utasítására egy Zágrábhoz közeli helyre autóztak:
itt három, magyarországi belépésre jogosító vízummal nem rendelkező kínai állampolgárt vettek fel az egyik járműbe.
Az utasok fejenként 500 eurót fizettek volna, ha eljutnak az ausztriai célállomásig, de a horvát-magyar határon Magyarországra átérve, Csesztreg közelében igazoltatták a fiatalabb sofőrt. Autójában
- az egyik utas az ülésen foglalt helyet,
- a másik két ember pedig hátul próbált elbújni a rendőrök elől.
Az embercsempész társa is hamarosan előkerült. Ő előfutóként igyekezett biztosítani, hogy ne találkozzanak rendőri ellenőrzéssel, de amikor társát mégis megállították, ő visszafordult, így mindkettőjüket elfogták.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót