Egy teljes negyedévvel meghosszabbították Óbuda volt alpolgármesterének letartóztatását.
Az egykori önkormányzati képviselő így marad letartóztatásban egészen március 20-ig.
A Fővárosi Törvényszék három hónappal meghosszabbította a korrupcióval gyanúsított Czeglédy Gergő letartóztatását – írja a Magyar Nemzet. A Központi Nyomozó Főügyészség a napokban tett indítványt a hosszabbításra.
Az MSZP-s ex-alpolgármester még október 18-án mondott le önkormányzati képviselői mandátumáról, de már júniusban őrizetbe vették.
Százmillió forintos korrupcióval gyanúsítják az ellenzéki politikust.
Majd augusztus közepén a polgármester, Kiss László kezén is kattant a bilincs: ő szintén vesztegetés gyanúja miatt február 16-ig letartóztatásban marad.
A gyanú szerint Kiss László a 2019. októberi polgármesterré választása után megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak majd az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további önkormányzati, hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetniük.
Egyébiránt a DK-s kerületvezető és pártja a kezdetektől fogva azt állítja,
a vádak abszurdak, politikai leszámolás zajlik.
Czeglédy Gergő időközben lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról, ezért a körzetében időközi választásokat tartanak.
A hivatalos adatok elárulják, hogy három pártfüggetlen jelölt is indul a januári választáson. Az Index információi szerint egyikük számíthat a baloldali pártok informális támogatására.
A következő aspiránsok szállnak ringbe Óbudáért:
- Egyedi István (Jobbik),
- Malinás Sándor (Fidesz),
- Ormándi-Edőcs Beáta (Mi Hazánk),
- Preyer Márk (Munkáspárt),
- Sinkovics Milán (Független),
- Fülöp Gergely (MKKP),
- Bencsik Béla (Független),
- Fodor Róbert (Szikra Mozgalom) és
- Pink Marianna (Független).
A Tisza Párt a bonyhádi időközi országgyűlési választáson követett stratégiát folytatja, azaz itt sem állít jelöltet.