Korda György és Balázs Klári jövőre a Papp László Budapest Sportarénában adnak gigakoncertet, ugyanakkor a Borsnak elmondták: direkt nem életműkoncertként hirdették meg a bulit. Hogy miért? Mert távolról sem ezt a fellépést szánják karrierjük csúcsának.
A 85 éves Korda György, az ország Gyuri Bácsija kijelentette: feleségével, egyben állandó fellépőtársával, Balázs Klárival még távolról sem érzik befejezettnek az életművüket.
Azt gondolom, hogy aki azt mondja, hogy életműkoncertet ad, az befejezett valamit, az lezárta, kész, vége. Ez volt az életműve. Mi viszont Klárival úgy érezzük, hogy még a jövő évi koncertünk után is lesz mit mondanunk a közönségüknek, lesznek még újragondolt régi dalok, vagy akár újak is. Azok is az életművünkhöz tartoznak majd. Ezért mondom, hogy még nincs vége
– sorolta a 66 éve színpadon álló énekes.
Korda György szerint akkor lesz befejezve az életművük, amikor a Liszt Ferenc reptér valamelyik terminálján áll egy pad, azon pedig két viaszbábú. „Klári és én. Akkor megtörtént velünk tényleg minden, ami megtörténhetett” – fogalmazott Korda György.
A lap úgy tudja, hogy a Korda György, Balázs Klári emlékpad ötletét már elfogadta a reptér vezetősége, sőt, már a tervezési munkálatok is elkezdődtek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló