Velkey György, a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) elnöke szerint a kórházak adósságállománya, amely jelenleg 130 milliárd forint, továbbra is komoly gazdálkodási nehézségeket okoz.
Bár a kormány idén háromszor is segítette a kórházakat konszolidációval, az eladósodottság nem csökkent jelentősen.
Kapcsolódó
Az elnök a Porfolionak adott interjúban aláhúzta:
a plusz forrásjuttatások ellenére súlyos adósságállomány terhe alatt dolgoztak a kórházak, ezért követ folyamatos egyeztetésre kényszerülnek a beszállítókkal.
Ezeknek a cégeknek, amelyek között vannak magyar tulajdonú kkv-k is, ugyanis a létét meghatározzák ezek a tartozások, tulajdonképpen hitelezik a kórházakat. A beszállítók között nagyon fontos a gyógyszerekre, gyógyeszközökre koncentrálnunk, mostanra egyre több beszállító szigorú feltételek mellett szállít, például akkor, ha az intézményvezetés a lejárt számlákat kiegyenlíti.
A kormány jövő januárra 110 milliárd forintos segítséget ígért, és emellett havi lebontásban összesen 150 milliárd forintot tervez biztosítani a kórházi rendszer számára, hogy lassítja az adósságok felhalmozódását.
A kórházi finanszírozás nagy részét bérekre kell fordítani, így a költségvetés szabad felhasználású része csökkent. Az egészségügyi termékek drágulása és az árfolyamemelkedés is hozzájárul a költségek növekedéséhez, miközben a kórházak költségvetése tovább csökken.
Pozitív fejlemények között említette Velkey György
- az év eleji béremeléseket, amelyek csökkentették az ágazat elvándorlását,
- valamint a Központi Ellátási Főigazgatóság (KEF) feltőkésítését, amely több pénzt biztosított karbantartásokra és javításokra;
- az energiakompenzációs összegek időben megérkeztek, és a konszolidáció is gyorsabban elindult, mint tavaly.
Az adósságállomány folyamatosan növekszik, így a kórházak számára továbbra is komoly feszültséget jelent az adóssággal való gazdálkodás.
A kórházigazgató reményét fejezte ki, hogy
a 2025-ös év stabilizálódást hozhat az egészségügyi ágazat számára,
és a plusz költségvetési források segíthetnek egy fenntarthatóbb működési rend kialakításában, amely elősegítheti a kiszámíthatóbb mindennapi működést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!