Az Index-nek Kövér László egyértelművé tette, elég volt abból, hogy Magyarország unatkozó politikusok olcsó játéka legyen. Mindemellett nem tartja kellemetlennek a kialakult helyzetet, másrészt valakinek utolsónak is kell lennie – tette hozzá.
Nem tartja kellemetlennek a kialakult helyzetet, másrészt valakinek utolsónak is kell lennie.
Hozzátette, a tagállamok itt arra vállalnak önként kötelezettséget, hogy ha bármelyik másik szövetségest támadás ér, akkor azt automatikusan úgy tekintik, mintha ellenük irányulna. Azaz katonai segítséget nyújtanak a megtámadottnak.
Mindenki érti, hogy ez mekkora felelősség? Kollektíven belépünk egy katonai konfliktusba, ha valakit megtámadnak.
Ehhez olyan fokú bizalom kell, amelynél nincsen erősebb – tette hozzá. Kövér László szerint Svédország, amióta a csatlakozásuk napirendre került arroganciával és negligenciával viseltetett Magyarország irányába.
Egy olyan ország csatlakozhat, amely 210 éven át őrizte a semlegességét. Már csak ránk várnak.
Azt is gondolom, ha ez egy kollektív biztonsági rendszer, akkor a többség véleményét érdemes figyelembe venni – fogalmazott Kövér László.
Ám most arról van szó, hogy a svédek – szeretném megjegyezni, hogy a finnek is – olyan messzire mentek Magyarország pocskondiázásában, a demokratikusan megválasztott kormány gyalázásában és a mozgásterének szűkítésében, amit nem lehet meg nem történté vagy mellékes körülménnyé tenni.
A magyar diplomácia a leghelyesebben kezelte a helyzetet.
Támogatta a bővítést, a parlament elé terjesztette a vonatkozó törvényjavaslatokat, és nyitottságot mutat, hogy segítsen kezelni azt a helyzetet, ami a képviselők egy részének elbizonytalanodását okozta. Azonban egy demokráciában a végső szót nem a kormány, hanem a parlament mondja ki.
Magyarország tiszteletet követel. Ha használhatok katonai szlenget, nem vagyunk a csicskásai senkinek. Úgy érzem, súlyos félreértés van a svédek fejében.
Mint mondta, már régen túl lennénk ezen az egész cirkuszon, ha Stoltenberg úr feleannyi erőfeszítést fordított volna a svéd politikusok meggyőzésére, mint amennyi energiát abba fektetett, hogy nekünk üzengessen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló