Ifjabb Lisztes Krisztián jövő nyártól a német élvonalbeli Eintracht Frankfurt labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását. Jelenlegi klubja, a Ferencváros kedden közölte, hogy a 18 éves támadó 2024 nyarán csatlakozik a tavaly Európa-liga-győztes együtteshez, addig az új szerb vezetőedző, Dejan Stankovic és a budapesti csapat rendelkezésére áll.
Frankfurtba igazol a Fradi 18 éves támadója
Ifjabb Lisztes Krisztián vételáráról ugyan egyik érintett fél sem számolt be a közleményben, de valószínűleg ő lesz az NB I-ből eligazolt legdrágább magyar labdarúgó. Bővebben --->„Szerintem neki is jót tesz, hogy jövőre egy magasabban jegyzett bajnokságba megy. Az édesapjának nyilván Németországba húz a szíve, ahol egykoron sztár volt. Nagyon jó példa az utánpótláskorú gyerekeknek, hogy gyere a Ferencvárosba, nyújts kimagasló teljesítményt, és el tudsz menni egy topbajnokságba akár fiatalon is.”
Brutális pénzt kaptunk a játékjogáért. Ha az összes opciót összevetjük, és mind le tudjuk majd hívni, akkor 10,9 millió eurót kapunk érte. Hol volt eddig ilyen üzlet Magyarországon?! Arról se feledkezzünk meg, hogy a Fradit is kell tudni finanszírozni, ami nem könnyű feladat.
– fogalmazott az Indexnek adott interjúban az FTC klubelnöke.
Kubatov Gábor az Indexnek adott interjúban beszélt arról is, hogy mi zavarja mérhetetlenül Karácsony Gergely városvezetői munkájában. Úgy látja egész Budapest gazdaságilag kicsúszott a főpolgármester kezéből, „mert az lehetetlen, hogy a növekvő adóbevételek mellett elköltse a város pénzét, amit Tarlós István 200 milliárd forintos plusszal a kasszában adott át. Persze, ez kicsit sem meglepő, hiszen gyakorlatilag a teljes Gyurcsány-kormány ott van Karácsony mögött tanácsadóként, vagy valamilyen vezető pozícióban.” A klubelnök feltette a kérdést az interjúban a főpolgármesterről:
Eddig eltelt négy esztendő a megválasztása óta. Melyik épületre, útra, utcára vagy útszakasz felújítására tudja azt mondani, hogy az az ő városvezetésének az eredménye?
Kubatov Gábor azt is elárulta, hogyan látja a IX. kerület önkormányzati választását. Van-e már jelöltjük Baranyi Krisztinával szemben?
„Az én fejemben már van. Az a kérdés, hogy a szociknak és a DK-nak van-e jelöltje Baranyi Krisztinával szemben, mert abban a kerületben olyan cirkusz van, hogy könnyen elképzelhető, nem csak a polgármester asszony lesz a baloldal jelöltje” – adott választ a Fidesz alelnöke és pártigazgatója, aki sajnálná, ha Győrben a korábbi fideszes Borkai Zsoltot választanák meg polgármesternek.
A teljes baloldali média mögötte áll. Milyen érdekes, hogy akik annak idején kicsinálták, most azok segítik, nem? Ez nem tűnik fel neki? Sosem tartottam túl okos embernek
– fűzte hozzá Kubatov Gábor.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!