Közérdekű adatigényléssel kikérte az Országos Mentőszolgálat kiérkezési adatait Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, aki az ATV-ben beszélt erről. A nyugat-európai mentőszolgálatok saját honlapjukon közlik azokat az adatokat, amelyek alapján a mentés tevékenységét meg lehet ítélni.
Elsősorban olyan minőségi indikátorokról beszélünk, mint a kiérkezési idő. Ez bárki által szabadon elérhető információ például Nagy-Britanniában, a német, a svájci, vagy a holland mentők honlapján is hozzáférhető számos statisztikai adat – mondta a szakember.
Ez egy speciálisan magyar helyzet.
Kunetz Zsombor rámutatott, hogy 2021 után évről évre romlott a kiérkezési statisztika. Ez adott esetben több óra is lehet, hiszen jelentős munkaerőhiány van, időnként előfordul, hogy 40-50 feladat várakozik kiadásra – tette hozzá.
Amíg a kiküldendő mentőegységet megtalálják, több óra is eltelhet, ezt azonban nem számítják bele a kiérkezési időbe,
ám a szakember szerint az az adat, amit publikálnak,
A mentőszolgálat öt kategóriába sorolja a bejövő segélyhívásokat:
- a legsürgősebb a kiemelt P1-es kategória, mint például az újraélesztés: ekkor átlagosan 15 perc a kiérkezési idő. Kunetz Zsombor szerint a valóságban 19-23 perc az idő, ami alatt az életveszélyes helyzetek 90 százalékában kiérnek – ez a 2024 októberi adat. Ugyanebben a helyzetben a nyugat-európai mentőszolgálatoknál jóval 15 perc alatti időket mérnek.
- A P2 a legkevésbé súlyos, veszélyeztető állapot, itt sokkal tragikusabbak a kiérkezési adatok, becslések szerint az országos átlag 40 perc, Budapesten viszont előfordulnak 50-60 perces esetek is. Ebbe a kategóriába tartozik az is, ha valakinek például levágja a lábát a villamos.
Önmagában ez nem lenne baj, ha nem arról vitatkoznánk, hogy 15, vagy 25 perc alatt érkeznek ki, hanem arról, hogy 12 vagy 13 perc alatt érnek ki – fogalmazott Kunetz Zsombor.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Kupán vágott egy medvét a fejszés ember, a medveriasztó spray csak utána jutott eszébe: videó

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

Nagy Márton azt mondja, nem lesz leszerelés

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak
