Tavaly padlóra került az építőanyag-gyártó ágazat a várakozások szerint idén sem talál magára: leépítések, termelés szüneteltetések, gyárbezárások is jellemezték az elmúlt időszakot.
Iparági becslés szerint 2022-höz képest 2023-ban körülbelül 60 százalékos visszaesés történt szinte minden szegmensben, nagyot esett egyebek közt
- a cserepek,
- a téglák,
- a gerendák,
- az áthidalók
- és a térkövek kereslete.
A piacvezető vállalkozásokat egyszerre két oldalról is húzza az ág:
- Jelentősen csökkent a megrendelésszám az építőipar mélyrepülése miatt, az állami és önkormányzati beruházások nagy részét elhalasztották vagy lefújták, miközben a lakásépítések- és felújítások volumene is elmaradt a várttól.
- Egyszerre két kormányzati „büntetőadó” is érinti a legnagyobb cégeket.
A kabinet 2023 februárjában az égetett agyag építőanyag, illetve a kerámiacsempe, -lap gyártókra is kiterjesztette a korábban csak a cementgyártókat sújtó kiegészítő bányajáradékot. A közteher hatálya alá csak a 3 milliárd forint árbevételt meghaladó szereplők kerültek.
A pluszteher lényegében lehetetlenné teszi a nyereséges működést
- írja a 24.hu összeállításában azzal, hogy a kiegészítő bányajáradékot a nagy, külföldi tulajdonú gyártóknak kell megfizetniük:
- az égetett tégla- és cserépgyártásban piacvezető osztrák Wienerberger Téglaipari Zrt.-nek,
- az osztrák tulajdonú, csempe- és burkolatgyártó Zalakerámiának,
- a tetőcserepeket gyártó, német gyökerű Creaton South-East Europe Kft.-nek;
- a büntetőadó részlegesen érinti az osztrák hátterű Leier-cégcsoportot is, mivel két téglagyára működik hazánkban.
Ezenfelül a kormány 2023 júniusában, az év elejéig visszamenőlegesen, szén-dioxid-kvóta adót vetett ki Magyarország legnagyobb kibocsátóira. Ebbe a körbe az építőanyag-iparban a cementgyártók mellett a Wienerberger és a Leier is beletartozik.
A kabinet fájlalja, hogy a hazai építőanyag-gyártás 90 százaléka külföldi kézben van. Lázár János építésügyi miniszter már 2023 februárjában felvázolta a jövőképét azzal, hogy a háborúban a külföldieket ki lehet szorítani.
A külföldi nagyvállalatok magyarországi érdekeltségeket fognak eladni
- jósolta anno a tárcavezető.
Lázár János víziója nem igazolódott be, a lap által megkeresett cégek közölték: kitartanak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!