„Az elmúlt hetek bizonyították, hogy tud olyan meleg lenni, amit nem bírnak a sínek, a mozdonyok és a járművek. De az elmúlt hetek azt is megmutatták, hogy nincs az a kánikula, amit a MÁV-os kollégák ne bírnának ki. Szeretném ha tudnák, hogy a teljes vasúti és autóbuszos közlekedés megújítása mellett – amelyet egy 10 éves fejlesztési program keretében megkezdtünk – most is hálásak vagyunk a kitartásukért” – írta Facebook-bejegyzésében Lázár János.
Az építési és közlekedési miniszter elismerte a mozdony- és buszvezetők, jegyvizsgálók, pályamunkások, forgalmisták, karbantartók és szerelők munkáját. Mint írta, a MÁV csoport fizikai munkát végző munkatársai, akik forróság ide, lepusztult géppark oda, mégis mozgásban tartják az országot.
Ennek a több mint 33 ezer kollégának a kiváló munkájukért járó fizetésüket kiegészítve, augusztus 15-ig, nettó 200 ezer forint, egyszeri, SZÉP-kártyára utalt összeggel szeretnénk köszönetet mondani.
– jelentette be.
Lázár János kifejtette, hogy ez egy rendkívüli intézkedés, ami persze nem a megoldás. Szerinte a valódi és tartós megoldás a 10 éves vasútfejlesztési stratégia végrehajtása, amitől jobb lesz az utasnak és jobb a MÁV-osoknak, és kijelentette, hogy ezt a munkát is elvégzik.
„Augusztusban tehát fizetés kiegészítés a MÁV-nál, és nagy bejelentések a minisztériumban” – zárta posztját a miniszter.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Milliárdok tűntek el, börtön vár a volt kormányfőre
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet