A Lázár János vezette Építészeti és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tervei szerint
Debrecen külterületén fekvő, az M35-ös autópálya és az új BMW autógyárhoz vezető lehajtó által határolt 6,5 hektáros területen húznák fel a 14 ezer négyzetméteres múzeumot is tartalmazó létesítményt.
Ahogy arról az Economx is beszámolt, a tárcavezető májusban jelentette be, hogy terveik szerint a Közlekedési Múzeumot a cívisvárosban építik meg. Az építési és közlekedési miniszter akkor közölte, hogy ezt a kormány első olvasatban megtárgyalta, és ezt a 150 milliárd forintos beruházást meg lehetne valósítani valahol a BMW-gyár közelében.
A kiírás szerint az intézménynek az állandó és időszaki kiállításokon felül helyet kell biztosítania konferenciáknak, oktatási és üzleti rendezvényeknek. A célok között az is szerepel, hogy a helyi lakosság kiemelt találkozóhelyévé kell válnia
– értesült a Népszava.
Bár a tervezési program szerint a kijelölt terület optimális, mivel szerves, intenzív kapcsolatban áll a BMW gyárral, a lap szerint a terület nem éppen ideális találkahely:
- Debrecen központja cirka 10 kilométerre van, és jelenleg csak autóval közelíthető meg,
- a vasúti kapcsolat nem biztosított,
- a közösségi közlekedés sincs teljes mértékben kiépítve,
- a tervezőnek egy transzfer-buszjárattal kell számolnia.
Már a kiírásban rögzítik, hogy nem kell figyelembe venni a jelenleg hatályos szabályozási előírásokat. A minisztériumi várakozás szerint
a „Magyar Közlekedési Múzeum - Debrecennel” egy olyan intézmény jöhet létre, ahol azon túl, hogy a látogatók megismerkedhetnek a magyarországi járműtervezés és -gyártás történetével, találkozhatnak a kutatás-fejlesztés legújabb eredményeivel is, „együtt gondolkodhatnak a jövőről”, vélhetőleg a BMW csapatával.
A dokumentáció szerint a tervezett intézmény „élő kulturális térként otthont adhat innovációval, technológiával foglalkozó kulturális eseményeknek, ipari találkozóknak, konferenciáknak”.
A 14 ezer négyzetméteres létesítmény
- kevesebb mint felét, 6800 négyzetmétert foglalna el az állandó és az időszaki kiállítás, valamint a fogadótér;
- a műtárgyraktár, az irattár és a restaurátori műhely 3900 négyzetméteren rendezkedhet be,
- az irodákra és az üzemeltetésre 1900 négyzetméter jutna,
- ezenfelül elvárás egy 600 négyzetméteres multifunkcionális konferencia- és rendezvénytér, 3D moziterem,
- egy 350 négyzetméteres oktatási központ és egy ugyanakkora étterem és közösségi tér,
- valamint egy 150 négyzetméteres panoráma tetőterasz tervezése is.
Az állandó kiállítás négy szekcióra bomlik: járműtörténet, járműtechnika, innováció és a jövő interaktív fóruma.
Az épület köré szabadtéri tevékenységekre alkalmas tér tervezendő, amelynek legfontosabb eleme a múzeumokban nem túl gyakori, 15 ezer négyzetméteres tesztpálya, de persze lesz több ezer négyzetméteres autóparkoló is. A létesítményt 27 ezer négyzetméter parkosított terület venné körbe.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!