A rendkívül értékes, védett állat vándorlását annak idején rengetegen követték és hatalmas felháborodást keltett, amikor a nyomkövetője elhallgatott és rövidesen felmerült, hogy az állat elpusztult. A farkas természetvédelmi értéke 250 ezer forint.
Hogy a sorsa tisztázódjon, az Aggteleki Nemzeti Park jelzése alapján, mivel felmerült, hogy emberi beavatkozás okozta a pusztulását, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztály Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya 2023. április 8-án nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen természetkárosítás bűntett elkövetése miatt – írja a police.hu.
A nyomozás során egy 50 és egy 49 éves nyíregyházi férfi került a hatóságok látókörébe, akik a gyanú szerint az állat elejtését követően a tetemről levágták a jeladót, majd bedobták azt a Hernád folyóba, amit később a búvárok találtak meg. A két elkövetőt 2023. augusztus 2-án hajnalban fogták el.
Az egyik férfi elfogásához, mivel engedéllyel tartott lőfegyverrel rendelkezett, a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségét kérték. Őt természetkárosítással, kiskorú veszélyeztetésével, lőfegyverrel visszaéléssel, valamint rongálással gyanúsították meg, míg társát természetkárosítással és kiskorú veszélyeztetésével.
Az utóbbi bűncselekmény miatt azért kell felelniük mindkettőjüknek, mert a védett állatot az 50 éves férfi 11 éves fia lőtte le.
Az életkorára tekintettel a gyermek nem vonható felelősségre a tette miatt. A két gyanúsított idén májusig volt letartóztatásban, azóta mindketten bűnügyi felügyelet alatt állnak.
Noha szinte minden mozzanatát sikerült az ügynek feltárni, az elpusztult állat hollétéről továbbra sem tudni semmit.
A nyomozók az eljárást befejezték, a több száz oldalas iratanyagot vádemelés céljából megküldték az Encsi Járási Ügyészségnek.
Hamarosan ismét lehet farkasra vadászni, döntött az EU
Módosították a berni egyezményt, csökkentették a farkasok védettségét. A környezetvédők kritizálják a döntést.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni