Baja Ferenc mostanra minden párttisztségéről lemond és az elkövetkező időszakban a háttérben segíti az MSZP-t – számolt be az atv.hu.
A korrupcióval vádolt politikus ezt pártja szerdai országos elnökségi ülésén jelentette be Komjáthi Imre pártelnök elmondása alapján.
Döntése praktikusan azt jelenti, hogy
nem vesz részt az országos elnökség munkájában, már nem elnökhelyettese az MSZP választmányának, továbbá lemondott a párt Szociális Demokráciáért platform elnöki posztjáról is.
Baja a fővárosi parkolással és a BKV-informatikával kapcsolatos korrupciós büntetőügyben vádlott. Az ügyészség szerint minimum 70 millió forint kenőpénzt fogadott el azért, hogy ne akadályozza a BKV informatikai rendszerét működtető céget. A szocialista politikusra korrupció miatt 4 év börtönbüntetést és 25 millió forintos pénzbüntetést kért az ügyészség január 7-én.
Ismert szocialistákat küldenének börtönbe, tanúként Karácsony Gergelyt is beidéznék
Nem ismerte be egyik vádlott sem, hogy a zuglói illetve újbudai parkolási botrány korrupciós bűncselekményében részt vett volna. A vád üzletszerűen elkövetett vesztegetés és befolyással üzérkedés. Részletek az ügyről.A fenti büntetőügyben Baja mellett három másik baloldali politikus, Horváth Csaba, Molnár Zsolt és Tóth Csaba, valamint egy fideszes, Jelen Tamás is vádlott. Az MSZP-sek közül már csak Baja viselt tisztséget a pártban.
Komjáthi Imre, az MSZP elnöke úgy fogalmazott, hisznek az ártatlanság vélelmében, viszont
azoknak, akiket ilyen helyzetbe hoz az élet, háttérbe kell húzódniuk mindaddig, amíg nevük tisztázása meg nem történik
– jelentette ki a pártvezető, a volt miniszterre utalva.
Nem mellékesen a hatodrendű vádlottal egyetemben mindegyik érintett tagadta, hogy vesztegetési pénzt kaptak volna.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Minél idősebb valaki, annál inkább nem hisz a médiának
