Számos emblematikus épület és szobor alkotja Budapest látképét, mint az Országház, a Vajdahunyad vára vagy éppen a Budai Vár együttese. Az egyik ilyen jelentős látványosságot, a Gellért-hegyet ékesítő Szabadság-szobrot azonban július óta már csak lefedve, korlátok között láthatjuk. Most azonban a Yettel egy fergeteges drón-show keretében egy rövid időre kiszabadítja az emlékművet a fogságából.
A megfigyelésre legalkalmasabb helyszín a Fővám tér, ahol zenei kísérettel lehet megtekinteni a különleges égi jelenséget, amelynek már programajánlója is van.
Ha netán olyan időjárás lenne, mint a napokban, akkor az eseményt október 13-án rendezik meg.
Megújul az egész Citadella
A munka egyik fő célja, hogy a magyarok számára az elnyomás szimbólumaként ismert elzárt Citadellát megnyissák a látogatók előtt, és a megnyitást szó szerint kell érteni, ugyanis a korabeli erőd belsejét mindeddig csupán egyetlen bejáraton lehetett megközelíteni, ezért a falak folytonosságának megszakításával új belépési pontokat alakítottak ki az ágyútorony mellett északi és déli irányban, valamint a Szabadság-szobor mögött. Ezek három irányból is nyitottabbá, jól megközelíthetővé teszik majd a Citadellát.

A Szabadság-szobor mögötti bástyarészen már elkészült a lépcsőszerkezet, és a feljárót szegélyező pengefalra felkerült az első burkolatelem., illetve a falrendszert borító süttői fehér mészköveket és a falazatot felülről lezáró tardosi faragott vörös mészköveket egy speciális réteggel fedték be, hogy tartósak legyenek. A tervekről itt ítunk többet >>>
A Szabadság-szobor talapzatára tervezett kereszttel kapcsolatban Karácsony Gergely, főpolgármester azt mondta, rossz és állandóan kiprovokált vitának tartja, amely semmit nem tesz hozzá, hogy ebben az országban és városban mindenki otthon érezze magát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Egy hónap alatt bekrepált a lengyel kiskereskedelem, már élelmiszerre sem költenek

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne

Putyin lebukott, egész végig ez lehetett a háború célja?

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Több pénzt kaphat Ukrajna, de meglesz az ára

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat
