A köztársasági elnököknek nem kellett, most több kérője is akadt a svábhegyi nővérszállónak – írja a vg.hu.
A kikiáltási ár felett, több mint 736 millió forintért érkezett vételi ajánlat a svábhegyi nővérszálló egykori épületére, amit nyilvános árverésen hirdetett meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. A licitnapló szerint a hányatott sorsú épületet, amit már tíz éve nem sikerült eladni, és a köztársasági elnökök sem tartottak rá igényt, most többen is meg akarják venni.
A nyertes ajánlattevő kiléte még nem ismert, de az biztos, hogy a vételár többszörösét kell majd a felújításra költenie.
A licit február elsején lezárult, 10 százalékkal a kikiáltási ár feletti ajánlattal. A svábhegyi nővérszálló épületére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő E-árverés oldalán írt ki nyilvános licitet, aminek révén a 676 millió 260 ezer forintos áron meghirdetett ingatlanért végül 60 millió forinttal többet, 736 millió 260 ezer forintot kaphat az állam.
Az MNV árverési felületén közzétett információk szerint a hegyvidéki építészeti stílusban épült szállóépület hasznos alapterülete több mint 1,2 ezer négyzetméter és 5,5 ezer négyzetméteres telken áll, ami akár osztható is, a teljes ingatlan jelenlegi forgalmi értéke pedig a meghirdetésekor 751,4 millió forint volt.
A szorzókat a magas presztízsű terület határozza meg leginkább, az épület emeleti teraszáról panorámás telek zöldövezetben van, könnyen megközelíthető környezetben, ami jó lehetőséget kínál a leendő tulajdonosoknak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló