A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívta a figyelmet, hogy
a madárinfluenza vírusa gyakorlatilag már folyamatosan jelen van hazánkban,
ezért a járványvédelemben lévő legkisebb hiányosság is elősegíti a vírus bejutását a baromfiállományokba.
A Nébih laboratóriuma most a Békés vármegyei Szarvas településen található, 40 ezer darabos hízópulyka telepen mutatta ki a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból.
Az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás megindult, a gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, és megállapították a kibővített megfigyelési körzetet.
A Nébih közleményében újból felhívta az állattartók figyelmét a járványvédelmi előírások szigorú és következetes betartására, mert bármilyen rés a járványvédelemben elősegíti a madárinfluenza vírusának bejutását a baromfiállományokba.
A Nébih) a ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) betegséggel kapcsolatban pedig azt közölte, hogy a vírus továbbra is komoly fenyegetést jelent Magyarországon. Bár egyelőre nem történt új kitörés, a veszély nem múlt el, ezért a hatóságok folyamatosan védekeznek és szigorú korlátozásokat tartanak fenn.
Az eddig fertőzött öt telepet a hatóságok teljesen felszámolták,
de a védekezés folyamatos, a korlátozások és intézkedések az aktuális járványhelyzethez igazodva frissülnek. Jelenleg egyaránt érvényben vannak a szlovákiai és hazai kitörések 10 kilométeres körzetébe eső településekre, az ezeken kívüli korlátozás alatt álló területre vonatkozó, valamint az egész országot érintik bizonyos előírások.
Tilos élő, fogékony állatokat szállítani az érintett megyék egyes részein (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom).
Fertőzésgyanú esetén a hatóság azonnal kivizsgálást indít.
A hatósági mintavétel a betegség kiszűrése érdekében folyamatos, ezidáig 1525 gazdaságban történt mintavétel, negatív eredménnyel. Továbbá vadmonitoring vizsgálat, a korlátozás alatt álló területeken és országos szinten is zajlik. Eddig egyetlen fogékony vadból sem mutatta ki a vírust a Nébih, míg 968 vadminta esetében igazolták a szakemberek, hogy RSZKF-től mentesek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni