Már a parlament előtt van a pénzmosás elleni törvény módosítása, amely kötelezővé teszi a magántőkealapok végső tulajdonosainak azonosítását.
Az adatokat egy egyelőre nem nyilvános NAV-adatbázisban tárolják majd, amelyhez az állami hatóságok férnek hozzá – vette észre a Népszava.
Magyarul, a nyilvánosság számára továbbra is rejtve marad, kik a sok ezer milliárd forintnyi vagyont kezelő tőkealapok valódi tulajdonosai, de az adatokhoz az újságírók és a civil szervezetek sem férhetnek hozzá – írja a 24.hu.
Az ügy előzménye, hogy az Európai Bizottság nyáron kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormány ellen, mert a magántőkealapokra vonatkozó jogszabályok nem feleltek meg teljes mértékben az uniós pénzmosás elleni irányelvnek
– nyilatkozta a lapnak Zeisler Judit, a Transparency International Magyarország (TI) szakpolitikai vezetője.
Zeisler emlékeztetett, a szeptemberben megjelent tanulmányban felhívták a figyelmet arra, hogy a magyar szabályozás hiányossága pénzmosási kockázatokat vet fel.
Egy uniós irányelv szerint kötelező lenne biztosítani a média és a civil szervezetek számára a hozzáférést a magántőkealapos adatbázishoz. A szakértő szerint a mostani jogszabálytervezet fontos előrelépés, mivel jelenleg a hatóságok számára sem áll rendelkezésre adatbázis a magántőkealapok tulajdonosairól, pedig akár a Gazdasági Versenyhivatalnak, vagy az Integritás Hatóságoknak is segítséget nyújtana abban, hogy egy vizsgálat során megismerje a magántőkealapok tulajdonosait.
Milliárdos volt, most azonban hajléktalansorban sínylődik
Filmbe illő jelenet során szembesült Vitézy Tamás azzal, hogy mire a piacról visszaért, végrehajtók foglalták le, és zárták be budai házát. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Ez már nem csak egészség: rekordot döntött egy váratlan pénzügyi megoldás