Hároméves fejlesztés és tesztelés után, a Dorko tervezőcsapatának, illetve Csere Gáspár magyar bajnok és olimpikon maratonfutónak a közös munkája nyomán mutatták be a Runique nevű futócipőt.
Két évvel ezelőtt keresett meg Gém Péter, hogy segítsek a termék fejlesztésében. Szerette volna, hogy a futás is benne legyen a kínálatukban, ezért nekiláttak egy olyan futócipőt készíteni, ami széles körben használható. Elmondtam, hogy mik a kritériumai a jó futócipőnek, majd a különböző prototípusokat én teszteltem és véleményeztem, majd hosszú hónapok munkájával folyamatosan kialakult a végeredmény
– magyarázta a Nemzeti Sportnak Csere Gáspár az együttműködés részleteit.
Az elmúlt tíz év legeredményesebb hosszútávfutója szerint a cipő 4 perc/km-es tempóig tökéletesen ellátja a feladatát. A cipő mindössze 300 gramm súlyú, van benne egy karbonbetét is a még hatékonyabb rugalmasságot segítve, egy pár akár 1000 kilométert is kibírhat.
A Runique az első cipő abból a háromból, amivel a cég megpróbál betörni a nemzetközi piacra: lesz még egy általánosabb, kocogásra tökéletes, illetve egy versenyzésre is alkalmasabb változat is.
Közös cipőkollekciót dob piacra a Tisza és Azariah
TISZA X AZAHRIAH névre hallgat a rendhagyó együttműködés: a népszerű fiatal zenész és a feltámadt retro cipőmárka igencsak limitáltan kínálja a vásárlók számára a kollaboráció gyümölcsét.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!