A TISZA Párt alelnöke, Magyar Péter péntek hajnalban verekedésbe keveredett egy belvárosi szórakozóhelyen. A konfliktus akkor robbant ki, amikor a politikus észrevette, hogy egy férfi őt videózza. Erre odament hozzá, és elvette a telefonját, amiből dulakodás vette kezdetét. A rendőrség eljárást indított az ügyben.
Magyar Péternek az esetről készített Facebook bejegyzése hamar elérhetetlenné vált, ám a Media1 egyik olvasója az eltávolítás előtt megörökítette annak tartalmát.
Kollár Steve-t – akit szintén megemlített a poltikus posztjában – gyakran a „magyar Terminátorként” emlegetik, portfóliója egészen szerteágazó: volt világbajnok táncos, ingatlanfejlesztő és autókereskedő, szerepelt több tehetségkutatóban is (a Cápák között és a Hungary’s got Talent című műsorban), illetve egy időben Arnold Schwarzenegger dublőre volt. A vállakozó is a helyszínen tartózkodott, amikor Magyar Pétert kivezették a belvárosi szórakozóhelyről.
Ott voltam a helyszínen, Péter odajött hozzám, pár mondatot váltottunk, és utána később megtörtént a dulakodás, és az, hogy őt kirakták
– fogalmazott az Indexnek Kollár Steve, aki a dulakodásból nem sokat látott: „Álltam a bárpultnál, és utána oldalra mentek el többen. Utána már nem figyeltem a történteket.”
A férfi a Magyar Péterrel való kapcsolatáról így fogalmazott:
Nincs köztünk mély baráti kapcsolat, futólag ismerjük egymást Péterrel. Nem volt különösen rossz élmény az a pár mondat, amit beszéltünk. Nem tudom, kivel beszélgetett még, olyan nagy tömeg volt, és hirtelen történtek az események.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság később úgy nyilatkozott, hogy egy bejelentés kapcsán „garázdaság és rongálás gyanúja merült fel, az ügyben az V. Kerületi Rendőrkapitányság rendelt el nyomozást”. Információik szerint Magyar Péter elvette és eldobta az egyik őt videózó vendég telefonját, és emiatt a férfi feljelentést tett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek