„A közösségünk vezetése vállalva azt, hogy ezzel sok segítőnknek és támogatónknak is csalódást okozunk, úgy döntött, hogy a TISZA Párt tiszta jövője és a magyarok bizalmának megőrzése érdekében nem indul a megyei közgyűlési listákért, nem ad le a Választási Irodákhoz megyei listákat” – jelentette be Facebook-oldalán Magyar Péter, aki arról is írt, hogy mind a tizenkilenc vármegyében sikerült összegyűjteniük az induláshoz szükséges aláírásokat, ennek ellenére nem vállalják az indulást.
A megyei közgyűlésekbe listákon kerülnek be a jelöltek, amelyeken egy-egy jelölőszervezet jellemzően minimum öt jelölttel van jelen. A kompenzációs, a fővárosi és a vármegyei listák, valamint a területi és az országos nemzetiségi listák bejelentésére megállapított határidő ma délután négy órakor járt le.
Az utolsó napon nagyon sok olyan jelzést kaptunk, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, olyanok, akiket szándékosan azért küldtek, hogy ártsanak a TISZA Párt hitelességének, ezzel ellehetetlenítve, hogy minél gyorsabban le tudjuk győzni a NER-t és az azt kiszolgáló ellenzéki pártokat. Sajnos a rendelkezésünkre álló rendkívül rövid idő nem volt elegendő ahhoz, hogy minden jelölt múltját és motivációját tökéletesen fel tudjuk deríteni
– magyarázta a döntést.
A döntés nem érinti a TISZA Párt fővárosi listáját, amelyet már be is jelentettek a Nemzeti Választási Iroda honlapján.
Magyar Péter a Fidesz kezére játszik?
A Tisza Párt az önkormányzati választáson főleg az ellenzéki pártokat gyengítheti.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni