A TISZA Párt alelnöke, Magyar Péter péntek hajnalban dulakodásba keveredett egy belvárosi szórakozóhelyen. A politikus az Ötkertben bulizott, amikor észrevette, hogy egy férfi őt videózza. Erre odament hozzá, és elvette a telefonját, amiből dulakodás vette kezdetét. A rendőrség eljárást indított az ügyben.
Magyar Péter a közösségi oldalán így emlékezett vissza a történtekre: „A provokátor először a pult mellett állt, onnan kamerázott. Aztán közelebb jött, a fiatalok arcába kamerázott, vállalhatatlan trágárságokat kiabált felém, mindent elkövetett, hogy balhé legyen. Sajnos sikerrel járt. Hiába kértük, hogy hagyja abba és a telefonjából törölje azokat a felvételeket, amiknek az elkészítéséhez sok fiatal nem járult hozzá, vagy legalább hagyja abba a filmezést. Miután a családomat és a gyerekeimet is a szájára vette, kikaptam a kezéből a telefont, aminek fizikai fenyegetés lett a következménye. Lökdösni kezdett, fizikailag fenyegetett engem és a velem szórakozókat.”
Lelkileg borzasztó megterhelő heteken vagyok túl. Ember vagyok, hibáztam. Mindenkitől elnézést kérek, akit a történtekkel megbántottam
– zárta bejegyzését Magyar Péter.
Így látta egy szemtanú
Az Indexnek az egyik szemtanú elmondta, hogy a közelben volt akkor is, amikor a dulakodás elkezdődött. Elmondása szerint a dolog azzal kezdődött, hogy Magyar Péter a tánctér szélén összeszólalkozott egy másik férfival.
A biztonsági őrök arra a konklúzióra jutottak, hogy Magyar Péter kezdte a veszekedést a másik férfi inzultálásával, és felszólították, hogy távozzon. Ő viszont nem akart ennek eleget tenni, így végül a nyakánál fogva hurcolták ki a szórakozóhelyről.
A Media1 azt írja, hogy Magyar Péter is posztolt a Facebookon incidenséről, de a bejegyzése hamar elérhetetlenné vált. A lap egyik olvasója azonban még annak eltávolítása előtt megörökítette annak tartalmát, amely így szólt: „Jót buliztunk volna, de Tóniék nem szerették volna hagyni, hogy a fiatalok jól érezzék magukat...”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát