A Tisza Párt elnöke egy szerdai Facebook-posztjában arra céloz, hogy az Orbán-kormány készül valamire.
„Miközben Orbán Viktor hétfőn bevallotta a parlamentben, hogy a magyar államkassza üres, ma színházi előadást tart az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. Azért arra figyelhettek volna a fideszes srácok és az Alkotmányvédelmi Hivatal, hogy ha már a jogszabályokat megszegve megrendezik a Tanú című film új részét, akkor legalább Pelikán elvtársat meghívják a mai díszbemutatóra. Szívesen mentem volna, nekem is lettek volna kérdéseim” – írta sejtelmes megfogalmazásban közösségi oldalán Magyar Péter
A konkrétumokat nem közlő pártvezető ugyanakkor kezdeményezte Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meghallgatását, többek között
- a hazánkban titkos tárgyalásokat folytató korábbi iráni elnök,
- az orosz hekkereknek a magyar külügyminisztérium elleni támadásának következmények nélkül hagyása,
- a körözés alatt álló volt állam- és kormányfők befogadása, továbbá
- kétezer embercsempész börtönökből való kiengedése miatt.
Az ellenzéki pártvezető úgy látja,
ezen ügyek mind veszélyeztetik Magyarország biztonságát.
Magyar Péter azt is szeretné tudni az Alkotmányvédelmi Hivataltól, hogy az utóbbi tíz évben miért nem utasított ki egyetlen orosz kémet sem. Egyben javaslatot tett arra, hogy a szervezetet át kellene nevezni Alaptörvényvédelmi Hivatallá, mivel hazánkban már nincs olyan, hogy alkotmány.
Miniszterelnök úr, tudjuk, hogy mire készülnek. Ne tegyék!
– szólította fel végül bejegyzésében a kormányfőt Magyar Péter, aki más részletet nem osztott meg a publikummal.