Váratlan jelentkező akadt Lázár János építési és közlekedési miniszter nagy volumenű elképzelése kapcsán.
Soproni Tamás, Terézváros polgármestere elárulta, hogy az ellenzéki önkormányzat indul a Nyugati pályaudvart és környékét érintő vasútfejlesztési pályázaton.
A Népszava beszámolója szerint a terézvárosi kerületvezetés saját pénzből hozná létre azt a parkot, amelyik korábban Lázár Jánosnak is a szívügye volt, és amelynek már a törvényi hátterét is megteremtették.
Csaknem száz évre magánkézbe kerülhetnek a fővárosi pályaudvarok ingatlanjai
Egy salátatörvény révén a kormány kiemelt nemzetgazdasági érdekre hivatkozva 99 évre magánkézbe adná a MÁV pályaudvarain lévő történelmi csarnokokat és a mögöttük elterülő területet, mely 90 hektárnyi területet ölel fel.Ennek szükségességéről Orbán Viktor is beszélt a parlamentben. Akkor a miniszterelnök úgy érvelt: „Ezeknek a vasúti pályaudvaroknak a felújítása iszonyatos mennyiségű pénzt venne igénybe. Belátható időn belül Magyarországnak nem lesz arra pénze, hogy ezeket a hatalmas pályaudvarokat fel tudja újítani.”
Az állam ki akar vonulni a területek fejlesztéséből, fenntartásából, és a területeket magánkezekbe vándoroltatná
– fogalmazta meg Soproni Tamás.
Terézváros újrázó ellenzéki polgármestere elmondta, erősen aggódott amiatt, hogy a piaci érdekek vezérelte befektetők az utolsó négyzetcentiméterig beépítik az így megkaparintott területeket.
A pályázati indulásra a politikus több okot is említett:
- Egyrészt a kerület hiába vet be minden törvényi eszközt a hozzájárulások kiadásának megtagadásától a változtatási tilalomig, mivel a kormány mindet megkerülheti.
- Másrészt az ellenzéki kerületvezetés évek óta harcol azért, hogy a Podmaniczky út túloldalán park létesüljön. Már több éve bejelentkeztek a tervvel a Lázár vezette tárcához, mely kezdetben együttműködőnek tűnt.
A kerület zöldfelületének jelentősebb mértékű növelésére kiváló és gyakorlatilag egyetlen lehetőség a Nyugati pályaudvar 44 hektár kiterjedésű rozsdaövezetének átalakítása – érvelt.
„A kialakítandó funkcióktól függően 100 millió-1 milliárd forint közötti költséggel kialakítható lenne a park. A működtetés a határoló épületekben elhelyezhető színpadból, éttermekből és egyéb szolgáltatásokból származó bevételekből közel nullszaldósra kihozható, bár az itt élők egészsége szempontjából nagyon fontos közpark fenntartására akár jelentősebb összeg is igazoltan elkölthető évente”
– jelentette ki, majd megjegyezte, ez szerinte kigazdálkodható a kerületi költségvetésből.