Miként arról az Economx korábban beszámolt, csaknem 80 ezer gépjármű-tulajdonos mondta fel december elsejéig az év végén lejáró kötelező biztosítását. Nekik december 31-én éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük. Bár az érintett autósok zöme a novemberi felmondással egy időben már intézkedett az új biztosításról is, a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy több ezer szerződő erre csak decemberben kerít sort.
Aki az új szerződés megkötését elmulasztja, az január elsejétől azonnal fedezet nélkül marad.
Kapcsolódó
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége szerint ezzel súlyos kockázatot vállal, mert ha kárt okoz, neki kell állnia a kártérítést, másrészt a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint.
A díjemelés mértékének kérdései
A kgfb-díjának az emelésére meghatározott feltételek mellett a biztosító jogosult, ami pedig az emelés mértékét illeti, sokszor valóban magasnak nevezhető – mondta el az Economx megkeresésére a szakjogász.
Kovács Szabolcs szerint a díjemelés mértékét általános, de különös okok is eredményezhetik. Általános okok alatt olyan körülményeket érthetünk, amelyek többé-vagy kevésbé valamennyi biztosítottat érintenek. Ilyen lehet az infláció, a gépjármű alkatrészek beszerzésének a költsége, a forint értéke stb.
Van olyan körülmény is, ami ugyan nem valamennyi autóst, de egy részét érinti - akár pozitív, akár negatív irányba. Az adott biztosítási díj mértékének a meghatározása ugyanis egy speciális számítás eredménye, biztosítási matematikusok által meghatározott módon, különböző változók figyelembevételével kerül kiszámításra a biztosítási díj.
Ennek során akár még a gépjármű színe is releváns lehet, de az üzembentartó lakhelye is jellemzően számít. Ha tehát nagyvárosból kisebb településre költözik az üzembentartó, akkor csökkenhet a kgfb-díja, de például Budapestre költözés esetén ez fordítva is igaz lehet. Általánosságban kisebb településen alacsonyabb a biztosítási díj.
A legjellemzőbb különös ok a díjemelésre, ha az üzembentartó kárt okoz, ebben az esetben relatív alacsony mértékű károkozás esetén is jelentősen növekedhet a biztosítási díj mértéke.
Tehát sok oka lehet az emelésének, ám sajnos igaz, számos esetben az inflációt meghaladó mértékben emelkednek a kgfb-díjak.
Visszatérő probléma
A kötelező biztosítások kapcsán visszatérő probléma, hogy a gépjármű-tulajdonosok úgy érzik, indokolatlan mértékben emelkedett a díj, ez nem új keletű információ – hangsúlyozta az Economx számára a Biztoshely biztosítási portál szakértője.
Lukácsi János szerint a helyzet a következő: az adott biztosító és az ügyfél egy évig szerződik le egymással azon a díjon, amit az ügyfél elfogad.
A biztosítási évforduló előtt 50 nappal a biztosítónak értesítést szükséges küldenie az ügyfélnek a következő évi vállalási díjról, és a szerződőnek ekkor van lehetősége megnézni a többi biztosító ajánlatát, vagy akár a meglévőét is egy esetleges újrakötés esetén.
Segíthetnek a kalkulátorok
Kovács Szabolcs szerint ma már a különböző biztosítási kalkulátorok segítségével át lehet számítani a biztosítási díjat és kedvezőbb feltételek esetén a biztosítási időszak utolsó napjára a felmondás szabályainak betartása mellett a biztosítást fel lehet mondani és azt másik biztosítónál meg lehet kötni.
Ugyanakkor javasolt, miszerint az adott üzembentartó figyeljen arra, hogy almát az almával hasonlítsa össze…
Sokszor a biztosítás felmondása és átszerződés hiányában is kedvezőbb, azaz alacsonyabb biztosítási díjat lehet kialkudni. Ehhez a biztosítottnak vállalnia kell, hogy a gépjármű üzemeltetésével kapcsolatban többletinformációt közöl a biztosítóval. Ebben az esetben a biztosítók sokszor díjkedvezményt nyújtanak.
Lukácsi János szerint is csak ajánlani lehet a kalkulátorok használatát, ugyanis vannak meglepetések az összegek között. Akár 200 százalékos eltérés is lehet, ezért érdemes előzetesen kiszűrni a kellemetlen meglepetéseket.
A szakértő utalt arra is, hogy a díjakat jelentősen drágítják a szervízdíjak drasztikus emelkedése és az alkatrészek költségei is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!