A Mórt és Csókakőt összekötő gazdasági út neuralgikus pontja a térségnek, és nem átmenő forgalomra lett tervezve – jelentette ki Fenyves Péter móri polgármester a FEOL-nak nyilatkozva.
A KERÉKPÁRÚTNAK IS NEVEZETT, KANYARGÓS, KACSKARINGÓS, NAGY EMELKEDŐKKEL ÉS GYÖNYÖRŰ KILÁTÁSSAL RENDELKEZŐ SZAKASZ MÓRI RÉSZÉT TÁBLÁK, ÉS ÚJABBAN SZORGALMAS RENDŐRÖK VÉDIK AZ ÁTMENŐ FORGALOMTÓL.
A vitatott táblák azonban közfelháborodás tárgyaivá váltak, és többször kidöntötték már azokat. A Mór felőli szakaszon csak kilökték, a csókakői határnál el is tüntették őket.
A polgármester azt magyarázta a lapnak, hogy az önkormányzati törvény értelmében a forgalmi rend felelőse az önkormányzat képviselő-testülete, ennek megfelelően szakmai előkészítés előzte meg a Mór-Csókakő kerékpárút pályázat kiírását.
Gazdasági út kategóriában lehetett pályázni, ezért három méter széles az út, és nem volt elsődleges célja, hogy az átmenő forgalmat segítse.
Aki autóval arra jár, tartsa észben, hogy pontosan miért is megy a kérdéses útszakaszra
– hívja fel a figyelmet a polgármester.
Gyalogosnak álcázott zsaruk toppannak az autósok elé a zebrán: büntet a rendőrség
Olvasónknak nem tetszik a módszer, sőt balesetveszélyesnek tartja.Az esetről ITT olvashat bővebben.
A csigatempót tábla írja elő
A szóban forgó útszakaszon 20 km/óra a legnagyobb megengedett sebesség, amit sokan sérelmeznek.
HA EGY BALESET MIATT KIJÖN A VIZSGÁLATRA A SZAKÉRTŐ, ÉS MEGLÁTJA, HOGY MONDJUK 40 KM/ÓRÁT ENGEDÉLYEZETT A DÖNTÉSHOZÓ TESTÜLET, AKKOR PÉLDÁUL HA ELÜTNEK OTT VALAKIT, AKKOR AZ ÖNKORMÁNYZATOT MARASZTALJÁK EL, ÉS ELKÉPZELHETŐ, HOGY A SÉRÜLTNEK AKÁR NEGYVEN ÉVIG ÉLETJÁRADÉKOT KELL FIZETNI AZ ÚT FENNTARTÓJÁNAK.
A polgármester tájékoztatása szerint az eset végkövetkeztetése az, hogy ha a testület nem az út szabályainak megfelelően határozza meg a forgalmi rendet, és történik ott egy baleset, akkor az önkormányzatot marasztalják el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói